Ámen a rámenre

Régóta szemeztem már a rámen elnevezésű étellel. Először egy filmben láttam és azonnal tudtam, hogy ez nekem való! Jó sokáig kellett azonban várnom rá, hogy valóban megkóstolhassam. Belátom, talán nem a leginkább ideális helyen és módon, egy bevásárlóközpont tálcás ebédlő részén ejtettem meg az első randevúnkat, de mentségemül szolgáljon, hogy ahogy elhaladtam a stand mellett szinte rám kacsintott és azt mondta: Itt vagyok, egyél meg! Én pedig engedtem a csábításnak, holott azért tudom, hogy a mekis hamburger össze sem hasonlítható a jó kis kézműves hambival és a gyorséttermi kínainak köze sincs az autentikus kínai konyhához. Tehát valószínűleg ez a rámen sem feltétlenül a rámenek királynője volt, de aki impulzusvásárló – avagy impulzusevő -, az kérem így jár.

Mit s mondhatnék ezek után... Talán annyit, hogy ez a remekül kinéző és számomra csodás hozzávalókat tartalmazó étel koránt sem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Bár a pazar színű és illatű tányért, úgy vittem az asztalunkhoz, mint aki megnyerte a lotto ötöst, az első néhány falat után eléggé lelombozódtam.

Nem volt rossz az étel, de valahogy többet vártam. Magamhoz hűen tenger gyümölcsei rament rendeltem, de valahogy nem éreztem azt a tengeri zamatot, amire számítottam. Így jártam! Mégsem dobom sutba a rámenhez fűzött reményeimet, hiszen egy kóstolás nem kóstolás, én pedig szentül hiszem, hogy ez az étel nekem lett teremtve, csak épp a megfelelő helyen kell próbálkoznom legközelebb a kóstolással.