Újabb gasztrokaland Miskolcon – kipróbáltuk a Zip’s Tapast is

Múlt héten a lillafüredi őszölésünkről írtam, amely már évek óta hagyománynak számít nálunk, most pedig ismét egy kis gasztronómiai kalandozásra invitállak benneteket. Ez sem lesz teljesen új, mert tavaly már számbavettem, hogy milyen vendéglátóipari egységeket próbáltunk ki az évek során Miskolc és környékén (Lillafüred, Diósgyőr), idén azonban megint találtunk egy helyet, amelyről úgy gondoltam, érdemes egy bejegyzést írni, mert szívből tudom ajánlani, ha erre jártok.

Zip’s megint?

Mielőtt bárki egy kattintással bezárná a blogot, mondván, hogy a Zip’s-ről írtam tavaly is, ne tegye, mert ez a Zip’s, nem az a Zip’s. Illetve az a Zips’s, de mégsem! Jól összekavartam mindenkit? Oké, mindjárt kibogozom a dolgot.

Történt október közepén, hogy ahogyan az már lenni szokott ősszel, Lillafüreden töltöttünk pár napot és ilyenkor nem csupán sétálni és kirándulni szeretünk – amit most eléggé megnehezített a zuhogó eső -, de jókat enni is.
Bejegyzés is született már arról, hogy hol gasztrokalandoztunk az elmúlt években, ám mivel a repertoár évről évre bővülni fog, hiszen mindig kipróbálunk egy új helyet a környéken, így új írás is fog születni ebben a témában – évente legalább egyszer.

Gasztrotúra, de hova?

Erre az évre nekem már tervem is volt, szerettem volna, ha az erdei halsütöde által megnyitott fancy kis éttermet próbáljuk ki, mivel imádom a halakat, az itteni pisztrángnál pedig nincs is jobb. Ám Gergő leszavazta az ötletet, jobban mondva finnyáskodott, hogy ”haaaaaaaal, nemáááááááár” és előrukkolt a Zip’s-szel.

Múlt évben nagyon jól éreztük itt magunkat, istenit ettünk, csodás kiszolgálásban volt részünk, ám mégis az motozott a fejemben, hogy ezen a helyen már jártunk, s bár szerettem, jobban örülnék, ha egy új étteremet fedeznénk fel. Elő is álltam az ellenérvemmel, ám mielőtt még a végére jutottam volna a mondandómnak, Gergő rámkacsintott, elővette a telefonját és miközben képeket mutogatott brutálisan jó ételekről, megsúgta, hogy nem abba a Zip’s-be akar vinni, ahol tavaly jártunk. Hanem a Zip’s Tapas-ba, amely egy merőben más étterem.

Bevallom, elég gyorsan elgyengültem, s ez nem csak annak köszönhető, hogy nyálcsorgató finomságokról mutogatott fotókat nekem Gergő, de annak is, hogy meghallottam: tapas. Én ugyanis abba az embertípusba tartozom, aki imád csipegetni. Egy kis ez, egy kis az, kóstoljunk bele amazba is...
Biztosan borzasztóan idegesítő szokásom, hogy ha elmegyünk étterembe – és közeli barátokkal vagy rokonokkal ülök egy asztalhoz – akkor tuti, hogy mindenki tányérjából lopnom kell egy falatot, mert nem bírom megállni, hogy bele ne kóstoljak mindenbe. Úgyhogy egy tapas étterem kifejezetten nekem való hely, mert kedvemre falatozhatok ezerfélét. Ezzel pedig el is dőlt a kérdés: egyetlen adag halas étel kontra sok kis falatka... Az utóbbi nyert, méghozzá kiütéssel.

Zip’s Tapas

Nem is tudom, mindenkinek ismerős-e maga a tapas kifejezés... Ez egy spanyol eredetű ételtípus, amely voltaképpen italok kísérője, azaz amolyan sör-, bor- és mindenféle italkorcsonya. Sokféle formát ölthet: lehet apró szendvics, mártogatós, sajt, sonka és egyéb falatkák.
Így indultunk hát neki az estének, s mivel a Zip’s-szel kapcsolatban nagyon jó tapasztalatokat gyűjtöttünk tavaly és előtte, mind az ételek, mind az italok kapcsán, így kíváncsian vártam, egyáltalán mi lesz a kínálat tapas terén.

Maga a Zip’s Beer & Tapas Miskolc belvárosában található, s bár kívülről – így egy esős őszi estén – egyáltalán nem vonta magára a figyelmemet, belülről kifejezetten hozta a modern, letisztult és nagyon stílusos megjelenést. Az asztalok és a székek itt is a fekete és antracitszürke tónusokat képviselték, ám nyoma sem volt annak a félhomálynak, amely a Zip’s Brewhose-t jellemezte.

Leültünk egy nekünk tetsző asztalhoz és böngészni kezdtük az étlapot, amely meglepően sokféle ételt tartalmazott. Akadt itt sajtválogatás, kenyérropogós, olajbogyó - amelyek tipikus kísérői a koktélozásnak -, de szerepelt a menün marhatatár, hot dog és mini hamburger is - ezek már a komolyabb kategóriába tartoztak -, végül, ám nem utolsó sorban pedig ott volt az ételek harmadik típusa, amelyeknek nagyobb része kifejezetten nem mindennapi fogásokat takart: például gőzölt bao, patatas bravas vagy éppen borjúhúsos pelmeni.

Úgy döntöttünk, hogy mindhárom kategóriából rendelünk egyet-egyet. Így első körben kikértünk egy zempléni sajtválogatást malátaszirupos mazsolával és egy litván kenyérropogóst sült fokhagymakrémmel. Mindkettőt zseniálisnak éreztük, de a prímet a szirupos mazsola vitte - pedig Gergő alapból utál mindent, amiben aszalt szőlőt lát, ez mégis ízlett neki – na meg a fokhagymakrém, aminek a maradékát még ki is kanalaztuk... villával.

Második etapként Gergő padlizsánlevest választott tokaji ecettel, padlizsánkockákkal, marhasonkával, én pedig – mivel már régóta szemeztem a baoval és a kimchivel, bár sosem hittem, hogy ilyennel is találkozom egy tapas bárban - gőzölt baot rendeltem beregi csirkepörkölttel, angol zellerrel, újhagymával, sült paprikával és kimchivel.

Itt mindkét ételnél a fűszerezés dominált, tehát elég erőteljes ízekkel dolgozott a chef, főleg a baonál, amely eleve nagyon modern köntösbe bújt, hiszen a gőzölt tészta, nem gombóc formát kapott, mint hagyományosan, hanem úgy festett, mint egy jól megpakolt, duci taco. A töltelék pedig, szálaira szedett csirkecomb pörkölt ide vagy oda, teljes mértékben a kelet varázsát idézte.

Harmadik körben jöttek a legkomolyabb ételek, amelyek inkább hasonlítottak normál fogásokra, mint kis falatkákra. Gergő természetesen mi mást is választhatott volna, mint egy hamburgert mini változatban sült paprikával, ecetes hagymával, brie sajttal, aiolival, füstölt paprikával, dijoni magos mustárral, csiliszósszal és persze burgonyával. Ami engem illet, sokat dipemmáztam, mit válasszak. Nagyon szemeztem a sópácon készült lazaccal kapribogyógyümölcs-salátával, citromos dresszinggel és kumkvattal, ám végül arra a következtetésre jutottam, hogy lazacot viszonylag gyakran eszem, így inkább bevállalok egy olyan dolgot, amelyet még sosem kóstoltam, ez pedig a marhafarok. Így esett a választásom a rabo del toro nevű, spanyol pörköltre dijoni mustárral és szardellával, tokaji ecetes, tikka masalával ízesített édesburgonya-pürével és kimchivel.

Ha rangsorolni kellene a fogásokat, akkor azt mondhatnám, hogy mindketten az utolsó választásunkat éreztük a legkevésbé telitalálatnak. Nálam biztosan az is közrejátszott ebben, hogy ekkorra már nem igazán mondhattam magam éhesnek, ráadásul a fűszeres bao után, a szintén nagyon karakteres ízű rabo del toro már túl sokan bizonyult. Arról nem is beszélve, hogy a marhafarok nem egészen azt nyújtotta, amire számítottam. Pedig meg is kérdeztem a pincérlányt, hogy voltaképpen milyen formában kerül elém a marha farka, de nem igazán tudott válaszolni rá. Úgyhogy most megsúgom, hogy nem, nem szedik le a húst a csontról, hanem három csigolyát csontostól, mindenestül tesznek elénk ennél a fogásnál. Ez persze egyáltalán nem biztos, hogy rajtam kívül bárki számára meglepő vagy kevésbé vonzó, ám én a körömpörköltért sem rajongok, a tányéromról rám kacsintó ökörfarok láttán pedig pont ez jutott eszembe. Ennek ellenére nagyon különleges, nagyon fűszeres és nagyon laktató fogást raktak elém és igazából csak az szomorított el, hogy ha a pincérlány többet tud az ételről és nem csak zavartan mosolyog a kérdéseimet hallva, akkor valószínűleg nem ezt választottam volna.

Itt jegyezném meg, hogy a Zip’s normál éttermében, a Brewhouse-ban például - bár kisebb repertoárból választhattunk - nagyon tetszett, hogy a pincér annyira képben volt, annyira ismert minden fogást és szívesen segített is, hogy ez igazán kiemelkedővé tette számunkra a kiszolgálást.

Mindazonáltal ez a maximum, amit felróhatok a Zip’s Tapasnak, mert különben egy tökéletes estét töltöttünk náluk. Imádtam, hogy több apró fogásból állíthattam össze a vacsorámat, nagyon tetszett az újhullámos tálalás, a modern design, a tisztaság, a kedvesség és persze nem utolsó sorban a jó sörök is, amelyeket a tapasok mellé fogyasztottunk.

A bejegyzést senki sem szponzorálta, csupán a tapasztalat szülte :)!