Yamato letesztelve - házhoz rendeltük a karantén után is

Ha valaki, akkor mi tényleg sokat jöttünk-mentünk régebben, ám a járványhelyzet egy egészen új életstílust követelt meg, mi pedig szépen behódoltunk neki. Heteken át nem találkoztunk senkivel, ha sétáltunk, akkor is messze elkerültük azt a néhány kóborló lelket, akik szintén levegőzésre adták a fejüket. Így teltek a napok, hetek, hónapok. S olyannyira belejöttünk az elzárkózásba, hogy még akkor is a csendes magányt választottuk, amikor már lehetőségünk lett volna kimozdulni.

Karanténtörés

Nem állítom, hogy amikor véget ért a szigorkodás, akkor nem találkoztunk a családunkkal, barátainkkal. Igaz eleinte még óvatosan, a teraszon grillezve, némi távolságot tartva, ölelkezést és puszilkodást mellőzve, na de azért lazult a helyzet. Viszont amikor már az éttermek is kinyitottak, úgy adódott, hogy lett egy gyerekmentes esténk, nagyjából 3 hónapja az első, így elhatároztuk, most aztán tényleg megtörjük a karantént és beülünk valahova kettesben vacsorázni. Mint a régi szép időkben! De ahogy csend telepedett a lakásra – miután Dávid minden szívfájdalom nélkül, csacsogva és hátra sem nézve kisétált az ajtón – valami irgalmatlan fáradtság is ránk telepedett. Így bár gyorsan megmostam a hajamat, arra már nem került sor, hogy a ruhámat is kiválasszam a vacsorához, mert a kanapén üldögélve és összebújva, éttermet keresve ráébredtünk, hogy sehova nem vágyunk. Nem akarunk kiöltözni, nem akarunk kocsiba ülni, nem akarunk egy hangos étterembe menni és a többi vendéggel együtt vacsorázni. Nekünk akkor és ott volt jó, a kanapén, pulcsiban és mamuszban – bár frissen mosott hajjal. Úgyhogy hiába a szabad este, hiába a karanténtörés terve és a végtelen lehetőségek, mi maradtunk otthon a nappalinkban.

Yamato

Ám, azért a vacsiról mégsem mondtunk le, s mivel múltkor hamburgert rendeltünk a Majorkából Gergő kedvében járva, most én választottam, így amerikai helyett a keleti konyha győzött. Imádom a sushit, s most is erre vágytam, de olyan helyet kerestünk, ahol a makikon és nigiriken kívül más is szerepel az étlapon, hogy Gergő – aki megeszi, de nem rajong a tekercsekért – se maradjon éhen. Mivel már többször belefutottunk kevésbé jó sushiba, így arra gondoltunk, hogy teljesen új helyet nézünk ki, aminek a netes értékelése is szuper.
Így esett a választásunk a Yamatora. Én egy maki válogatást rendeltem, Gergő pedig egy bibimbap elnevezésű koreai főételt, amely párolt rizst, zöldségeket, darált húst és a tetején tükörtojást tartalmazott. Kíváncsian vártuk, hogy mit kapunk az első kettesben töltött esténken a karantén kezdete óta, s nagyjából 40 perc várakozás után csengetett is a futár. Gergő két fekete papírzacskóval a kezében tért vissza a nappaliba, amelyekre aranyszín betűkkel nyomtatták: Yamato. Bevallom, nekem nagyon tetszett, hogy ilyen stílusos már a csomagolás is.

Ami az ételeket illeti, nem tudom, mi ez, de valahogy mindig az a jobb, amit Gergő rendel. Ez borzasztóan gyerekesen hangzik, de a szomszéd fűje tényleg zöldebb. Nem mintha az én választásommal gond lett volna, a tekercsek szépek, frissek és finomak voltak, de mivel semmi extrát nem rendeltem, így ízvilágban nem tudott újat mutatni, bár ez az én hibám, hiszen választhattam volna olyan fogást is, amilyet még nem ettem.
Ahogyan Gergő! Bár az étel leírása szerint semmi különlegesre nem számítottunk: rizs, hús, zöldség, mégis sikerült meglepni mindkettőnket, mert olyan ízkavalkáddal rendelkezett ez a bibimbap, amit nem gondoltunk volna. Gergő egyenesen hamburgerhez hasonlította...

Tényleg volt benne egy nagy adag füstösség, ami a faszénen sült húspogácsára emlékeztetett és a darált marha is stimmelt a zöldségekkel, úgyhogy ha ezt figyelembe vesszük, akkor nem is annyira merész ez a képzettársítás. S bár azt hittem, hogy egy férfiembernek a kis tálkányi „rizses hús” a fél fogára sem lesz elég, a férjem mégis teljesen jól lakott tőle. Olyannyira, hogy a kis arany dobozkába csomagolt meglepetést, azaz a rendelésünkhöz ajándékba kapott sütit már meg sem akarta kóstolni. A belga csokitortát, így csak másnap teszteltük, ami annyira krémes és valóba csokis volt, hogy ketten is alig bírtunk megküzdeni vele.

Bár úgy terveztük, hogy a karantén alatt több éttermet is letesztelünk rendelős verzióban, eszerint csak kettőre futotta tőlünk. Mostanra, hála az égnek (egyelőre) vége a szigorításoknak, így inkább visszatérünk ahhoz, hogy beülünk a kiszemelt étterembe, már ha nem uralkodik el rajtunk ismét a lustaság.

 (A bejegyzést senki nem szponzorálta, tisztán a tapasztalat szülte:)!)