Egy szuper hétvége titka: We Love Mór Outdoor és a lebegő bokodi falu

Nagyon sok program miatt jártunk már Móron. Volt, hogy csak lejöttünk egy hétvégére a csajokkal, volt, hogy páros hosszú hétvégét terveztünk ide, de móri esküvőn és bortúrán is részt vettünk az elmúlt években. A mostani kiruccanásunk is az utóbbi kategóriába tatozott, ugyanis a We Love Mór Outdoor eseményre jöttünk. Már tavaly is tettünk egy rövidke kirándulást a rendezvényen, igaz, akkor Daviddal és még három gyerkőccel érkeztünk, így nem mondhatom, hogy teljesen át tudtuk magunkat adni az önfeledt borozásnak. Az is szuper volt, de más volt… idén pedig megnéztük, milyen a móri bortúra úgy, hogy nem kell három rakoncátlan és néha megvadult óvodást szemmel tartanunk.

Móri andalgás a szőlőtőkék között

De mi is ez a We Love Mór Outdoor? Ez egy olyan rendezvény, amely 2020-ban nyitotta meg kapuit és évente több alkalommal is szeretettel várja a bor, a jó hangulat és a kellemes séták szerelmeseit. Itt, a móri bicikliúton, a szőlőtőkék között pohárral a kézben andaloghatunk és finom borokat vagy éppen frissítő fröccsöt kortyolhatunk, miközben élvezzük a természet közelségét.

Hát, mi jöttünk és élveztük. Sportcipőt húztunk és bebarangoltuk a móri borvidéket, a pincesortól egészen Miklós Csabi pezsgőteraszáig. Mit is mondhatnék, azon kívül, hogy szuper élmény volt? Imádtuk a kedves, mosolygós embereket, a gyönyörű időben a sétát a dombok között, a stációkat, ahol meg-megálltunk egy pohárka fröccsre, a naplementét és persze a bulit is, amely a nyitott teraszon, a kőfejtő aljában várt minket a bortúránk végállomásaként. Éjfélkor, amikor elfáradtunk, már csak egy kérdésünk maradt Gerővel: Ki visz majd haza…? 

Amikor elköszöntünk és elindultunk a sötét, szőlőtőkéktől övezett ösvényen, vissza a városba, szerencsére nem mi voltunk az egyetlenek, így a hosszú gyalogúton megismerkedtünk Kittivel, aki – nem is értem hogyan – egyedül vágott neki az éjszakai sétának, majd csatlakozott hozzánk – nem hiába, bizalomgerjesztő pár vagyunk -, s mivel nem tűntünk baltás gyilkosnak és az ő autója a borút alján parkolt, elvitt minket a szállásunkra. Hát kell ennél jobb befejezés?

Egy kis wellness, egy kis Bokod

Másnap szikrázó napsütés ébresztett minket, így a reggeli után kihasználtuk a szálloda wellness részlegét, napoztunk egyet, majd úgy döntöttünk, hogy délután ellátogatunk Bokodra, azon belül is a bokodi lebegő falut terveztük megnézni, hiszen hogy, hogy nem, itt még sosem jártunk, pedig számos kirándulást tettünk már Mór környékén.

Izgatottan ültünk a kocsiban és vártuk, hogy feltűnjenek az ikonikus stégek, a végükön a színes házikókkal. Némi kavarodás után sikerült is megtalálnunk a megfelelő utat, ám ahogy haladtunk a célunk felé, egyre másra piros táblákba botlottunk, amelyek harsányan hirdették, hogy itt bizony semmi keresnivalója turistának. Mi azért mégis szerettük volna meglesni a jellegzetes lebegő falut, így sétálgattunk kicsit, hátha kibújik a nád közül egy kis csapás, ami nincs sorompóval vagy kerítéssel lezárva. És lám, a kitartásunknak volt eredménye, mert egyszer csak egy kék tábla azt hirdette – végre a sok piros után -, hogy itt tárt karokkal várják a kirándulókat. Elindultunk hát megkeresni a kiírás tulajdonosát, és kisvártatva fel is bukkant a tó, a stégekkel, meg egy vízre épült házzal, ahol szívesen láttak minket is. Sőt mi több, kaptunk kávét, üdítőt, s mivel én éhes voltam, egy nagy tál birkagulyást is. Így lett fotó a bokodi tóval, a stégekkel, napfürdőztünk a ház tetejére épített teraszon, elkortyoltuk az italunkat, megettük az ebédet, amellyel a házigazda kínált, s mindezt a becsületkasszába dobott pénzzel köszönhettük meg. Ilyen is van Magyarországon. Aki nem hiszi, járjon utána…