Éljen május elseje!

Miért pont május elsején? Nem, nem vagyunk sztahanovisták, ennyire azért nem rajongunk a munka ünnepért – bár ez sem igaz teljesen, aki ismeri a férjemet, tudja, miről beszélek sztahanovizmus terén:D -, a dátumválasztásnak egészen más okai voltak. A történet kissé korábban kezdődött, konkrétan 2014 januárjában, amikor a szülinapomra egy velencei kirándulást kaptam Gergőtől, alias jövendő férjemtől. Egy útikönyv formájában tett ráutaló magatartás, s mivel jól ismer és tudja, hogy jobban szeretem, ha együtt nézünk szállást, így meg sem próbálkozott a foglalással. Jött hát a sakkozás, mikor menjünk? Mikor leszünk nélkülözhetetlenek mindketten pár napra a munka frontján. Természetesen akkor a legpraktikusabb, amikor eleve ünnepnap lesz, így kevesebb napot "haszontalankodunk". A két legközelebbi alkalom, ami számításba jöhetett: húsvét vagy május 1. A húsvét családi ünnep, ezért maradt a május 1., s mivel ez épp egy csütörtöki napra esett, voltaképp egyetlen munkanapot sem kellett feláldoznunk a pihenés oltárán:D (mondom én, hogy azért némi munkamániás beütéssel rendelkezünk). Száz szónak is egy a vége, így kerültünk május 1-jén Velencébe, ahol a csodás látnivalók mellett egyéb meglepetés is várt rám.

Persze erről én mit sem tudtam, úgy gondoltam, szülinapom alkalmából boldogan száguldunk az „Adria királynője” felé, én pedig már előre örültem a finom tengeri falatoknak, a rengeteg aperolnak, az utánozhatatlan hangulatnak és a képeken olyan sokat csodált város látványának.

S amit elképzeltem, az úgy is volt! Sokszor előfordul szerintem, hogy ha valamit nagyon várunk, eltervezzük, elképzeljük, azt olyan élénken jelentjük meg a fantáziánkban, hogy a valóság utána már nem olyan színes, szagos, s mi némi csalódást érzünk, hogy „csak ennyi”. Velence azonban beváltotta a hozzá fűzött reményeimet, még akkor is, ha egy álló napon át ömlött az eső, s mi esernyővel, csizmában róttuk a várost.

Megnyugtatok mindenkit, hogy ha csak tényleg 1 napra fog ki rosszabb időt az utazó, akkor az korántsem katasztrófa – kivéve, ha csak 1 napot tölt Velencében -, mert beltéri látnivalók is bőven akadnak, például bejárhatjuk a Dózse-palotát vagy meglátogathatunk számos múzeumot, templomot  - a lényeg, hogy nem fog megenni minket az unalom egy esős napon sem.

Velence igazi arca azonban valóban szép időben mutatkozik meg. Olyankor lehet andalogni a szűk kisutcácskákon, átsétálni a Canal Grande-n átívelő Rialto hídon, felfedezni a zsidó negyed páratlan hangulatát, megcsodálni a Szent Márk teret, hajókázni a vaporettókkal vagy megejteni egy lánykérést :D

Ez nálunk már az első napon megtörtént. Az érkezést követően átöltöztünk a szállodában, majd elindultunk felfedezni a délutáni Velencét. Addig sétálgattuk a szűk kis utcácskákon, a csatornák felett átívelő hidak között, míg egy teljesen néptelen apró térre nem értünk – ez sem könnyű a mindig zsúfolt városban. Én naivan azt hittem eltévedtünk, s már javasolni akartam, hogy nézzük meg a térképet, amikor....

Így esett a nagy esett május 1-jén. Részemről szívdobogva, Gergő részéről elfúló hangon. Én úgy emlékszem, hogy maga A KÉRDÉS nem hangzott el, Gergő viszont állítja, hogy az sem maradt ki. Hát, ez az, ami örök dilemma marad, mert tanúnk nem volt, csak a csatorna partját nyaldosó hullámok.

Az elkövetkező néhány nap az eljegyzés izgalmával fűszerezte az egyébként sem unalmas kirándulást. Rengeteget sétálunk, s nem csak a turisták által preferált központi helyeket néztük meg, hanem eldugott, inkább a helyiek által lakott negyedeket kerestünk fel. Félreeső, apró éttermek utcára kihelyezett asztalkáinál ittunk egy-egy pohár frissítőt, s a napsütésben néztük a bácsit a szomszéd asztalnál, aki egészen biztosan valamelyik szomszédos házból ugrott le egy pohár borra ebéd után.

Ami a mi velencei kalandunkból kimaradt, az a gondolázás. Annyira turistásnak és nyerészkedőnek éreztük, hogy emiatt az egész elvesztette a varázsát számunkra, így helyette inkább vaporettókkal jártuk be keresztül-kasul Velencét, beleértve a csipkéjéről híres Buranót és az üveggyártás kapcsán sokat emlegetett Muránót is.

Mit is mondhatnék még... imádtam és kész!