Házassági évforduló kettesben a Hercegasszony Birtokon

Még ma is mosolyra szalad a szám, amikor arra a napra gondolok, amikor Gergő először rám nézett és elszorul a torkom, amikor eszembe jut az a pillanat, amikor sok évvel később – nem kevés viszontagság után, ám annál nagyobb kitartást követően - az oltár előtt megfogta a kezemet és felhúzta az ujjamra a „jóban-rosszban együtt” ígéretének gyűrűjét.

A házasságról, hogy mit jelent számomra, mi a véleményem róla, tavaly már írtam egy bejegyzést. Akkor nagyon szentimentális hangulatban köszöntött rám az ünnep, a mi ünnepünk, idén kicsit földhözragadtabbak voltunk, talán a koronavírus okozta változások miatt. Pár éve úgy gondoltam, hogy az 5. házassági évforduló már egy kerek szám, amit majd nagyon meg is ünneplünk, leginkább valamilyen távoli helyre való utazással. Hát, ez a járványveszély miatt kimaradt, mert igaz, sokan nekivágtak a világnak, így nyáron, mi óvatosak vagyunk. Ugyan kivettünk 1 hét szabadságot, ám elutazni már nem tudtunk. Hogy miért és akkor mit is csináltunk 1 hétig, arról az előző bejegyzésemben olvashatsz.

S bár hiányzott kicsit az éttermes, utazásos ünneplés – ezt nem tagadhatom -, azért így is, a vírushelyzet idején is, jól mulattunk családilag és kettesben egyaránt. A családi csillagtúráinkról már beszámoltam, most pedig a kettesben töltött háromnapos wellnesst osztom meg veletek.

Ami késik, nem múlik

Ez is lehetne a mottója az idei mini nyaralásunknak, ugyanis ezt a wellness hétvégét még tavaly vettem magunknak, a 4. házassági évfordulónkra. Nem, nem csalás, nem ámítás, valóban kerek 1 évet vártunk vele, hogy felhasználjuk az ajándékutalványt, amely a Hercegasszony Birtokra szólt. Én még múlt év őszén szerettem volna elmenni rá, de Gergő munkái nem engedték, az idei év elején 2 hetet töltöttünk Hévízen, így akkor azért nem mentünk, tavasszal pedig beütött a pandémia...

De talán jobban nem is jöhettünk volna ki a helyzetből, mert ahogyan írtam is korábban, június közepe-vége felé, már sehol nem találtam megfelelő szállást a családi nyaraláshoz, így meglehet, hogy a házassági évfordulónkon se mentünk volna sehova, ugyanezen okból, ha nem marad meg az utalvány. De megmaradt és mentünk. Mezőtúrra, a Körös partjára, a Hercegasszony Birtokra.

Hercegasszony Birtok

A Hercegasszony Birtokot, mint úti célt, egy barátnőm ajánlotta, én pedig hallgatva rá, ide terveztem meg a tavalyi házassági évfordulónkat. Igaz, ebből idén lett valami, ám az értékéből ez sem vont le semmit. Képekről nagyon tetszett a hely és amikor megérkeztünk, akkor sem ért csalódás: egy boutique hotel fogadott minket, amelynek szobái különleges stílussal rendelkeztek. (Illetve akad itt jó néhány konyhás, egyszerűbb apartman is, így mindenki megtalálhatja az igényeinek megfelelőt) Mi a festmények ihlette szobák egyikében töltöttük az éjszakáinkat, méghozzá abban, amelyet Lou Wall: Tavasz festményének fotótapétája díszített és uralt. Imádtam, ezt a kissé barokkos mégis modern és letisztult designt, ahol keveredtek a gazdag már-már nehéz anyagok, színek és minták valamint a friss klasszikus stílus.

A kertet is szépen karbantartották, akadt itt, játszótér a gyerekeknek és kis stég is a nagyobbaknak, ahonnét jókat lehetett volna csobbanni, ha épp nem hűvös az idő. Mivel az első napon viszonylag későn érkeztünk, így egy rövid sétával felfedeztük a birtokot, majd behuppantunk az étterembe, ahol megejtettük a magunk kis háromfogásos vacsoráját: mindketten almakrémlevest kanalaztunk elsőnek, majd következett nálam a vargányás rizottó, míg Gergőnél sárgaborsó-főzelék – nem emlékszem milyen – hússal, végül desszertnek chia pudingot ettünk. Minden nagyon ízlett, egy dolgot viszont fel kell rónunk a Birtoknak, méghozzá azt, hogy kifogytak a fehér borból... Nem is értem, ilyesmi hogyan fordulhat elő, azt meg végképp nem, hogy miért nem orvosolták másnapra sem a problémát.

Úton útfélen, avagy a 40 km-es bringatúra

Másnap egy kiadós reggelit követően kibéreltünk két biciklit és nekivágtunk a környéknek. Gergő kinézte, hogy merre tekerjünk és már indultunk is. Bevallom, nem vagyok nagy bringás, általában félek, hogy elütnek vagy én gázolok át valakin, ám mivel itt szinte semmi forgalmat nem tapasztaltam, hamar belejöttem a tekerésbe. Még akkor is, ha a bicajok ülései, nem egy egész napos túrára lettek kifejlesztve.

Kirándulásunk első állomása egy váratlan fotózás lett az utunkba kerülő napraforgómezőn. Igaz, a szúnyogok elevenen akartak felfalni minket, de néhány jó képet azért sikerült lőnünk, mielőtt menekülőre fogtuk volna. Tekertünk hát, hogy mentsük a bőrünket, egészen egy régimódi kompig, amellyel áthajókáztunk a Körös túlpartjára. Utunk Szarvasig vezetett, ahol a Történelmi Magyarország közepét szerettük volna szemügyre venni, ám mivel éppen felújították, így igazán közelről nem nézhettük meg. Néhány képet azért lőttünk itt is, illetve a vízparton zsinórokat a folyóba hajigáló emberektől megkérdeztük, mit is csinálnak? Kiderült, hogy a zsinegek végén mágnes, kampó vagy kis horgony található és ezzel kutatnak „kincsek” után a folyóban - általában kevés sikerrel. 

Mivel már nagyjából 10 km-t bringáztunk, úgy gondoltuk, ideje megpihenni, s hol máshol is tehettük volna ezt meg – ha már arra jártunk -, mint a békésszentandrási sörfőzde kertjében. A kellemesen hűvös árnyékban, a hideg sört kortyolva én egy cseppet le is eresztettem, de a pihenő végén hősiesen visszapattantam a – már borzasztóan kényelmetlennek érzett – nyeregbe és tekertem tovább rendületlenül.

A táj suhant mellettünk, az idő pont biciklizéshez való volt, autóval vagy emberrel csak ritkán találkoztunk, így igazi chill hangulat kerített hatalmába. S amikor szembejött velünk egy szalmabálákkal teletűzdelt mező, nem tehettünk mást, leálltunk fotózni ismét.

Napunk utolsó programjaként egy duzzasztóművet néztünk meg – amely engem nem töltött el túl nagy izgalommal, Gergő viszont nem akarta kihagyni -, majd nekivágjunk a soha véget nem érő visszaútnak a Birtokra.
Az utolsó néhány kilométeren azt hittem, belehalok ebbe a kirándulásba és nem a 40 km tekerés miatt, hanem mert a bicikli ülése már felért egy kínzóeszközzel. Úgyhogy nem csoda, hogy mikor végre leszállhattam róla, csak egy kellemes és megváltó wellnessre vágytam. Ezen az estén egyikünket sem kellett altatni...

Szép volt, jó volt, rövid volt

Wellness hétvégénk utolsó reggelét egy isteni kávéval zártuk a Birtok teraszán és tényleg, ilyen jó cappuccinot régen ittam, úgyhogy ez némiképpen kompenzálta a kifogyott bor miatti csalódottságomat. Szerintem egy órát is üldögéltünk és pihegtünk a rózsalugast nézegetve, mielőtt beszálltunk a kocsiba, ám mivel nem vagyunk az a pár, akik csak úgy hazaindulnak, végső programként megálltunk a Mini Magyarországnál és megnéztük az interaktív kiállítást. Nem vártam tőle túl sokat, ám igazán kellemes csalódás ért, miközben végigsétáltunk a kastélyok, hidak, templomok és vasútállomások makettjei között. Nagyon szép, gondozott és informatív kiállítás, amelyet érdemes megnézni. Nekem a kastélyok tetszettek a leginkább, fel is írtam néhányat a bakancslistámra, Gergő pedig a gombnyomásra induló vonatokért volt oda teljesen, amelyek bejárták a Mini Magyarország egész területét.

Milyen volt tehát az 5. házassági évfordulónk? Mindenképpen más, mint ahogyan tervezetem, de semmiképpen sem rosszabb! Sőt azt mondhatom, hogy igenis érdemes a hazai tájakon is elidőzni, mert tele van Magyarország érdekes és szép úti célokkal, amelyeket kár lenne kihagyni!