Kirándulások monszun idején - Lillafüred

Minden évben október közepén/végén megyünk kicsit őszölni, s már szokásunkká vált, hogy ezt a pár napot Lillafüreden töltjük. Többször jártunk már a Palotaszállóban, majd egy új helyen vettünk ki családi szobát, tavaly és idén pedig egy házat béreltünk. Ritka, amikor visszatérünk egy-egy régióba, mert úgy gondoljuk, hogy rengeteg szép táj és ország van a világon, ám a Bükk és környéke nagyon megfogott minket, ezért ez valahogy kivételnek számít.

Tavaly két bejegyzést is írtam Lillafüredről, az egyikben azt meséltem el, hogy miképp változott az őszölésünk az évek előrehaladtával, hiszen először még szerelmespárként érkeztünk, majd apró pocakkal, az utóbbi időkben pedig egy egyre cseperedő gyerkőccel. A másik bejegyzésben viszont azt vettem számba, milyen gasztronómiai felfedezéseket tettünk a környéken.

Az idei bejegyzésem szintén új perspektívából közelíti meg a témát, ugyanis arról fog szólni, mi van akkor, ha az időjárás keresztülhúzza a számításainkat és a korábban már megszokott napsütéses csodaidő helyett a monszun kellős közepére esik a vakáció. Mert idén bizony ez történt...

Őszölés monszun idején

Ilyenkor jön bizony a B-terv. Mert a kirándulás, sétálgatás zuhogó esőben nem annyira jó dolog, de a betervezett és eddig kimaradt libegőzés sem az, sőt kisvasutazni sincs sok kedve az embernek bőrig ázva. Mivel az előrejelzés azt mutatta, hogy a négy napból csak egy lesz igazán csapadékos, így arra a napra beterveztük a Diósgyőri vár meglátogatását, a többinél meg úgy gondoltuk, jöhet majd a kirándulás. Igen ám, de a négy napból bizony majdnem négyen esett, s bár első nap még viccesnek találtam a sétát az esőben, kapucnival a fejemen, hatalmas ernyővel, másnapra már lelohadt kissé a lelkesedésem, harmadnapra pedig el is tűnt teljesen.

Így míg a megérkezésünk napján még vígan pózoltam a Függőkertben, a vízesés előtt és nem zavart az arcomba szitáló eső, addig másnap a várban már kicsit morogtam, következő nap a Szent István-barlangtól hazafele pedig kijelentettem, hogy aki akar, az sétáljon még a zuhogó esőben és dermesztő szélben, én bizony hazamegyek és beülök a kandalló elé.

Azért nem állítom, hogy eseménytelenül telt az őszölés, hiszen négy nap alatt négy helyen jártunk, de tény, hogy a klasszikus, nagy kirándulást idén nem ejtettük meg.

Időutazás a Diósgyőri várban

Helyette viszont ellátogattunk Diósgyőrbe, ahol ugyan már jártunk – ugyanis két éve Lillafüredről, az erdőn át, a hathónapos Dáviddal áttúráztunk -, ám akkor a várat nem néztük meg, mivel én már az életemért küzdöttem az egész napos erdei bolyongás után. Itt volt hát a remek alkalom, hogy megejtsük ezt a programot, annál is inkább, mert nem rég olvastam az erődről és nagyon kíváncsi lettem rá.

Mivel Dáviddal érkeztünk, eszünkbe sem jutott, hogy idegenvezető segítségével fedezzük fel a Diósgyőri várat – pedig erre is van lehetőség -, hiszen tudtuk, hogy a kis örökmozgónk úgysem tudná kivárni, míg az összes információt elmondják a várról termenként. Bíztunk benne, hogy lesznek leírások és nagyjából így tájékozódhatunk majd, hogy mi micsoda. A pénztárnál próbáltunk valami brossurát is szerezni, de a flegma pénztáros lányka közölte, hogy nincs semmi ilyesmi, így bevettük a várat anélkül.

Amikor a Diósgyőri várról tájékozódtam, azt olvastam, hogy egy időben ez volt az ország egyik legszebb erődítménye, Közép-Európa legnagyobb lovagtermével, s belépve a gyönyörűen rekonstruált falak közé, nem maradt kétségem afelől, hogy amit írtak a várról az mind igaz. Tényleg egy ékszerdoboz tárult fel előttünk, mind az adottságait tekintve, mind pedig annak köszönhetően, hogy a 2000-es évek közepén csodásan helyreállították a háromszáz évig folyamatosan pusztuló építményt.

Ennek a pusztulásnak most nyoma sincs, s egy igazi időutazásban vehet részt az, aki ellátogat ide, mert láthat vadásztermet medvével, vaddisznóval, rókával; gyógynövényes termet fellógatott száradó levendulával, csipkebogyóval és egyéb fűszerekkel; királyi hálószobát korabeli bútorokkal, kápolnát és óriási lovagtermet is.

Mi persze csak átszaladtunk mindenen, mert Dávid még kicsi ahhoz, hogy hosszasan időzzön egy helyen, pedig nagyon szívesen meghallgattam volna az idegenvezető beszámolóját, aki korabeli ruhában kísérte végig az előző csoportot a váron. Természetesen mi később jöttünk, de úgy robogtunk el mellettük, mint a pesti gyors, így biztos vagyok benne, hogy ide azért még visszatérünk és tüzetesebben is belemélyedünk a vár történetébe.

S bár nagyon tetszett, hogy ilyen csodásan helyreállították az erődöt és igényes kiállításokkal keltették életre benne a múltat, hiányoltam, hogy egy-egy teremben, szobában hosszabb leírás is elmesélje, mi micsoda. Amit még furának találtunk, hogy mindenhol audio guide számozást láttunk, de a pénztárnál nem említették, hogy ilyen típusú tárlatvezetésre is van lehetőség. Pedig nekünk pont erre lett volna szükségünk az örökmozgónkkal. Aki tehát megnézné a Diósgyőri várat, az mindenképpen kérdezzen rá erre vagy kérjen hagyományos vezetést, mert szerintem akkor lesz teljes az élmény. Mi most annak is örültünk, hogy nagyjából végig tudtunk szaladni a termeken, felmászni a toronyba, ahonnan a szitáló eső ellenére is csodás kilátás tárult elénk, de ennél sokkal több is van ebben a programban.

Szent István-barlang

Bár a meteorológusok a hét elején még azt jósolták, hogy nem fog az őszölésünk alatt végig zuhogni, a következő napon megint esőre ébredtünk, így aznapra is le kellett mondanunk a túrázásról, helyette úgy döntöttünk, hogy ellátogatunk a Szent István-barlangba. Bár némiképp kételkedtem benne, hogy Dávidnak való a barlanglátogatás, hiszen előző nap a várban is alig bírtuk utolérni, sok választásunk azonban nem maradt: séta az esőben, tombolás a házban vagy „a hegy pocakja” – ahogy Dávidnak beharangoztuk.

A Szent István-barlangban már jártunk korábban kettesben, így itt szerencsére nem sokról maradtunk le, amikor Dávidot kergettük vagy épp csitítottuk, mert nehezen bírta türelemmel az idegenvezetést a cseppkövek között. Szóval ezt a programot is inkább nagyobb gyerekekkel érdemes beiktatni vagy olyanokkal, akik kevésbé mozgásorientáltak, mert ők biztosan élvezni fogják a különféle alakú cseppköveket, amelyek a formájuk miatt olyan neveket kaptak, mint „Mamut-fogsor”, „Jancsi és Juliska”, „Mikulás”, de a „Megfagyott Vízesés” és a „Budapesti Mátyás-templom” is csodaszép. Néhány év múlva szerintem mi is megpróbálkozunk vele újra, mert biztos vagyok benne, hogy nagyon élvezi majd Dávid is, ha kicsit nagyobb lesz.

Pocsolyázás és kirándulás Bükkszentkereszten

A számomra legkevésbé kedvelt, ám Dávid által leginkább élvezetes programnak - a négynapos őszölés ideje alatt - az esőben való sétálás bizonyult. Anyósom kedvenc mondása, hogy "nincs rossz időjárás, csak célszerűtlen öltözet" teljesen beigazolódott, mert míg mi áztunk-fáztunk, addig a kisfiunk vígan pacsált a pocsolyákban, hiszen neki esőálló nadrágja, kabátja és gumicsizmája is volt, velünk ellentétben. S mivel 3 napon keresztül képtelenség egy gyereket bent tartani egy házban, így bizony eső ide vagy oda, nekünk minden nap ki kellett vele mennünk, hogy kissé megfutassuk és lefárasszuk. Bevallom én a harmadik napon, amikor az eső mellé még jeges szél is társult feladtam a sétát, s inkább beültem egy bögre teával a kandalló elé, míg a többiek lerótták a katonai kiképzést megszégyenítő napi menetelést.

Mikor máskor, mint hazaindulásunk reggelén ébredtünk először arra, hogy elállt az eső. Így gyorsan összepakoltunk, megreggeliztünk és ahelyett, hogy azonnal hazaindultunk volna, a megpakolt kocsival átautóztunk Bükkszentkeresztre, hogy azért is kiránduljunk egyet. Először felkaptattunk a helyi kilátóhoz, amely nem csak azért volt jó ötlet, mert csodás panoráma nyílt a környékre a tetejéről, de azért is, mert az esőzéseknek köszönhetően mindenhol hatalmas gombákba botlottunk. Nem győztük kapkodni a fejünket az óriás őzlábgombákat, csiperkéket és pöffetegeket csodálva. Ennyi kalapost egy helyen és főleg ekkorákat én még sosem láttam. Mondanom sem kell, hogy Dávid is nagyon élvezte a gombavadászatot.

Egyébként Bükkszentkereszt a maga lankáival, zöldellő mezőivel, legelésző lovaival nagyon hasonlított az osztrák vidékre, így nem is nagyon siettünk Budapestre, inkább sétálgattunk és élveztük, hogy végre csodás az idő. Még Gyuri bácsi (biztosan mindenki hallott már a Györgyteáról) gyógynövénykertjébe is belebotlottunk, s nagyon sajnáltuk, hogy éppen zárva találtuk, mert szívesen elbóklásztunk volna benne kicsit.

Eső ide, szél oda, az idei lillafüredi őszölésünk is jól sikerült, s bár a hatalmas, egész napos túrázások most elmaradtak, szerencsére a környék számos egyéb programlehetőséget is rejt, amelyek tartalmas kikapcsolódást biztosítanak rossz idő esetén is. Utazzatok el valamikor ide, mert biztosan nem fogtok csalódni!