Notre Dame
Hihetetlen hírre kaptam fel a fejemet tegnap este! Bárhova néztem, bárhova kapcsoltam mindenhol a lángoló Notre Dame sokkoló képei fogadtak. Megkövültem ültem le a kanapéra és néztem, ahogy a tűz emészti a párizsi székesegyházat.
Több száz évnyi szépség pusztulását figyelhettük szinte élőben a televízió és internet segítségével, mintha mi is ott lennénk, s nekem az jutott eszembe, hogy pár hónapja valóban ott voltam.
Szerencsésnek vagyok, hogy még ez előtt a borzalmas tűz előtt láthattam gazdagon díszített kapuit, faragott kőcsipkéit, az ikertornyok között feszülő, 10 m átmérőjű, színpompás rózsaablakot. Sétálhattam a padsorai között, s érezhettem az áhítat mellett azt is, hogy ez az épület micsoda hatással lehetett a hívekre a középkorban. Hiszen a mai nap, a hatalmas felhőkarcolók, gigantikus bevásárlóközpontok idején is lenyűgöznek a méretei, formái, színei, így el tudom képzelni, mit érezhetett mondjuk a 15. század derekán élő, egyszerű francia férfi vagy nő, amikor belépett vagy csak kívülről megpillantotta isten házát.
A tüzet szerencsésen eloltották, ám a tetőszerkezet nagyobb része leégett és a huszártorony összeomlott. Valószínűleg most több évig tart majd a rekonstrukció, sokáig ki sem fog látszani a Notre Dame a hatalmas állványzat alól, így rendkívül sajnálom, hogy amikor Párizsban jártunk, bár belülről is megcsodáltuk a templomot, arra már sajnáltuk az időt, hogy végigálljuk a kígyózó sort a torony és a fenti panoráma kedvéért. Mostanában erre biztosan nem lesz lehetősége a turistáknak, így megint beigazolódott, hogy ha egyszer elutazunk valahova, akkor ott bizony minden - minket érdeklő - lehetőséget ki kell használni, minden látnivalót meg kell nézni, hiszen sosem tudhatjuk, hogy mikor következik be egy olyan balszerencsés esemény, ami után már nem lesz lehetőségünk az elszalasztott élmények pótlására.
