Sátrazás Kapolcson - komfortzóna-átlépéssel

Sátrazás Kapolcson

De kezdjük is az elején, egy vallomással: a sátrazás messze kívül esik a komfortzónámon. Idén mégis erőt vettem magamon és úgy döntöttem, veszek egy nagy levegőt és belevágok ebbe a kalandba. A kalandba, amit a fiúk már tavasszal elkezdtek tervezgetni csillogó szemmel. Én meg csak hümmögött és hápogtam, majd arra jutottam, mindenkinek jobb lesz az úgy, ha ez amolyan apa-fiú program marad - nem kellek én oda. Ebben meg is egyeztünk. Mivel már tisztes távolban éreztem magamtól a sátorban alvás rémképét, így kívülállóként lelkesen segítettem a további tervezgetést: sátrat és matracot néztem a srácokkal, hálózsákokról értekeztem velük - mosolyogva, hiszen úgy gondoltam, ez engem gyakorlatilag nem érint, elméletben meg - tisztes távolból - jó buli, ugyebár.

Az indulás előtti napokban azonban borult minden. Belátom, én voltam a balga, mert megkérdeztem az egyetlen csemetét, hogyan szeretne sátrazni? Családilag hármasban vagy inkább apával, csak fiúk. A válasz teljesen lesokkolt, mert bár én úgy véltem, hogy ez bizony pasis program lesz, Dávid édes hármas kempingezést szeretett volna. És innen már nem nagyon volt visszaút. Hiába kérdeztem rá többször, hogy nem lenne-e jobb csak apával - a válasz nem változott. Így hát anyai szívem parancsára nem maradhattam ki ebből a családi buliból. Kellett nekem kérdezősködni!

Az indulásunk napján bitang hőségre ébredtünk, de hát mit is várhatna az ember nyáron… Cirka 2 órát kocsikáztunk mire Kapolcsra érkeztünk, ott pedig felhívtuk a Ferde Kemping tulajdonosát - aki Gergő egyik ügyfele -, hogy hamarosan landolunk. Ekkor derült ki, hogy a tulaj azt hitte, hogy jövő héten érkezünk… és hát a kemping még hivatalosan nincs nyitva ( a Művészetek Völgye előtt nyit ki mindig), bár víz, villany van, ő is jön este… szóval nyugodtan menjünk be. 

Kempingezés extrákkal

Komolyan mondom, ilyen is csak velünk fordulhat elő. Még most is zavartan vigyorgok, ha arra gondolok, ahogyan megérkeztünk a néptelen kempingbe. Könyökölnünk nem kellett a legjobb sátorhelyért, az biztos. Ahogyan az is biztos, hogy fantasztikus helyen találtuk magunkat. Csak álltunk a dombtetőn, néztük a lélegzetelállító kilátást és hallgattuk a csendet. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy talán jobb is így. Hogy csak mi vagyunk itt. Ez már-már olyan volt, mint egy vadkempingezés. Kicuccoltunk a kocsiból és kiválasztottuk a számunkra legszimpatikusabb helyet a sátor felverésére. Itt azért némileg elszállt az idilli hangulat, 42 fokban ugyanis a tűző napon sátrat állítani… mondjuk úgy, hogy nem éppen leányálom. Szerencsére - mivel egy aprócska, 3 személyes sátorral érkeztünk - viszonylag hamar sikerült megoldani a feladatot, illetve Gergő oldotta meg, míg én felmértem a terepet. Bekukkantottam a hüttébe, ami ha nyitva van a kemping, biztosan szuper közösségi tér lehet. Megihat itt az ember egy kávét, egy üdítőt vagy egy hideg sört, fröccsöt - most azonban mindezeknek még hűlt helyük volt, ahogyan a mosdók és a zuhanyzók is pont olyan állapotban voltak, ahogyan a tavalyi szezon végén lezárták őket…
Kalandos, vadregényes napjaink lesznek - gondoltam, és nem is tévedtem, bár akkor még nem sejtettem, hogy este egy békával fogok zuhanyozni…

Kapolcsi hangulat

Bár a még ki nem nyitott kemping miatt kicsit aggódtam, az valahogy fel sem merült bennem, hogy üljünk vissza a kocsiba és menjünk haza. Gergő egyébként erre számított tőlem, ezt akkor vallotta be, amikor már a sátrazást követően hazafelé tartottunk. Rám nézett, elmosolyodott, majd azt mondta: Azt hittem, egyetlen éjszakát sem maradunk, nemhogy kettőt…  Nem akartam mondani, hogy bírom én a strapát, csak már nem annyira szeretem.
Viszont pontosan emlékszem rá, hogy mennyire imádtam a sátrazást gyerekként, így eszem ágában sem volt megfosztani Dávidot ettől az élménytől csak azért, mert én már kényelmes vagyok. Két éjszaka - mert ennyire érkeztünk - meg főleg nem a világ vége, azt féllábon is kibírom - ez meg azért messze volt attól, hogy szenvedésnek nevezzem. Víz volt, wc volt, zuhany volt, sátor volt, a többit meg megoldottuk a faluban. Este például nagyon jó vacsoráztunk a Kuthy Kávézóban, aztán sétáltunk egy nagyot és igyekeztünk is vissza a dombtetőre, nehogy lemaradjunk a naplementéről. Meglepetésünkre a kempingben egy kisebb csoport fogadott minket, akikről kiderült, hogy a szomszédos kempingből jöttek szintén naplementét nézni. Gyorsan össze is ismerkedtünk, ekkor látott napvilágot a tény, hogy nem csupán valakik jöttek fel a másik kempingből, hanem maga a másik kemping tulaja, aki egyben a Fóti sör atyja is - ennek Gergő különösen örült, lévén nagy sörrajongó. Dávid is felélénkült, ugyanis a vendégek között több vele egykorú gyerek is akadt, szóval gyorsan össze is barátkoztak. Innen már borítékolható volt az este: mivel a mi kempingünkben nem igazán volt mit csinálni és a nap is lement, így a kedves invitálásnak eleget téve lesétáltunk a másik kempingbe, ahol egészen éjfélig maradtunk. Eléggé barátkozós típusok vagyunk, de itt még magunkon is túltettünk, illetve az egész társaság, mert komolyan úgy fogadtak minket, mintha ezer éve ismert jó barátok lennénk. 

Azért amikor haza kellett indulnunk a kukksötétben, bevallom kicsit aggódtam, mert olyan fekete volt az éjszaka, amit Budapesten nem igazán tapasztalhatunk meg. Ráadásul még várt ránk egy kalandos (békás) zuhanyozás és persze az éjszaka a sátorban. 

Kapolcs környéki kirándulások

Másnap reggel, amikor kihúztuk a sátor cipzárját a lábunk előtt-alatt hevert az egész csodás vidék. Ezért a látványért mindenképpen megérte, bár igazából nem csak ezért. Volt abban valami hihetetlenül családias és meghitt, ahogyan együtt, hármasban töltöttük az éjszakát a sátorban. Ahogyan Dávid semmi perc alatt esett szinte kómába, amikor letette a fejét a matracra és ahogy egész este úgy szuszogott, mint akinek semmi gondja a világban. És ez szerencsére így is van! S bár azt gondoltam, kényelmetlen lesz összezsúfolódnunk egy ilyen parányi helyen, valójában jól aludtam mindkét este. 

Miután összeszedtük magunkat, megint lementünk a faluba és jól bereggeliztünk, majd elhatároztuk, hogy a hőségre való tekintettel strandolni fogunk, így ház Zánka felé vettük az irányt. Zánkáról mindig az úttörőtábor jut az eszembe, még úgy is, hogy én sosem jártam abban az ominózus táborban - kisdobos is csak 1 évig voltam, aztán jött a rendszerváltás. Mégis, ha Zánka, akkor úttörőtábor… Nos, bár táborban most sem jártunk, a gyermekkorom azonban megelevenedett kissé a balatoni strandon, mivel meglehetősen retró feeling lengte körbe valahogy az egészet. Pedig valójában akadt öltöző, kulturáltabb mosdó, röplabdapálya, vízi vidámpark, sőt színpad is, ahol gyerekfoglalkozások, előadások szórakoztatták a legkisebbeket. Talán a büfék miatt éreztem mégis úgy, mintha a ‘80-as évekbe csöppentünk volna - igaz, ez a legtöbb balatoni strandon hasonló. Mit is mondhatnék még erről: jöttünk, láttunk, pancsoltunk és addig maradtunk, amíg egy kósza vihar távozásra nem kényszerített minket.

Veszprémi várlátogatás

A második éjszakánkat követő reggelen véget ért a kalandos családi sátrazás. Ébredés után tábort bontottunk, összepakoltunk és elindultunk haza. A kocsiban azonban támadt egy ötletünk és nem egyenesen Budapest felé vettük az irányt, hanem útba ejtettük Veszprémet, pontosabban a várnegyedet, ami egy dombtetőn csücsül és nagyon különleges hangulat lengi körül. Veszprém vára ugyanis nem egy klasszikus ódon vár, sokkal inkább egy komplexum, amelyben található palota, várkút, tűztorony és persze templomok, kápolnák, sőt egy székesegyház is. Mi sajnos pont a vár felújítása alatt jártunk erre, így többször állványokba és elkerített építési területekbe botlottunk, de még így is tisztán láthattuk, milyen csodás helyen járunk - engem nagyon emlékeztetett egyébként a budapesti várnegyedre, amelynek az atmoszféráját szintén nagyon szeretem.
Ha erre jártok mindenképpen sétáljatok egy nagyot a vár területén és ne hagyjátok ki a Szent Benedek-hegyet, ahonnét belátni az egész környéket.

Számunkra itt ért véget a családi kirándulás, innen már tényleg hazafelé indultunk, s akkor még nem sejtettük, hogy néhány hét múlva ismét Kapolcsra fog vezetni az utunk… igaz, akkor már csak kettecskén.

Ha szívesen olvasnál egy ízig-vérig romantikus, elvonulós kétnapos kirándulásról, akkor a következő bejegyzésben is…

Come with me - Tarts velem!