Vége van a nyárnak – 1.rész: választási mizéria
Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak... De mielőtt teljesen elragadna minket az ősz, egy kis élménybeszámolóval szeretném lezárni a nyarat. Méghozzá nem is akármilyennel, ugyanis augusztus utolsó hetében történt, hogy felkerekedtünk és megindultunk első tengerparti nyaralásunkra Dáviddal. Őszöltünk már vele pár napot és telelni is járunk együtt, de ezek belföldi utazások, így nagyon kíváncsian vártam, mit szól majd egy hosszabb kiruccanáshoz ráadásul a tengerhez. Mivel nagyon sok élmény ért minket ez alatt a 7 nap alatt, így a beszámolót részekre bontottam és egy kis sorozatként osztom majd meg veletek.
Én már tavasszal elkezdtem tervezni, hogy idén bizony tengeri nyaralást csapunk családilag. Egyrészt, mert Dávid ekcémás és jót tenne neki a tenger, másrészt úgy láttam, hogy elég idős már ahhoz, hogy meg merjük lépni vele ezt is. Tavaly még szó sem lehetett ilyesmiről, nem éreztem magamat elég felkészültnek egy hosszabb útra, bár a rövidebb kirándulásaink mindig jól sikerültek. Idén azonban tudtam, itt az idő, most belevághatunk. Az elhatározást követően jött is az első és legfontosabb kérdés: na, de hova? És legfőképpen: milyen módon? Mivel Dávid elég mozgékony – konkrétan 2 percet nem tud megülni a fenekén! -, így a repülős utazásokat hamar ki is zártam. Lelki szemeim előtt láttam, amint gyermekemet kergetem a reptéren, cikázok a gurulós kézipogyit magam után vonszolva és igyekszem elérni, hogy legalább látótávolságon belül maradjon egyetlen csemetém. És ez még csak a reptéri várakozás, mi lesz velünk, ha fel kell szállni a gépre és nyugiban kell ülni órákon át, netán rázendít a fedélzeten és a teljes úton a Dávid nevű vulkán kitörését kell hallgatnia mindenkinek. Neeeeeem! Ez pillanatnyilag lehetetlen küldetésnek nyilvánítottam, így maradt az autó.
S itt kissé meg is húztuk a határokat, hiszen melyik tengerpart érhető el egy cirka 6-7-8 órás autóúttal? Olaszország, Horvátország. Nézegettük még Bulgáriát is, de azt végül elvetettük az út hosszúsága miatt. Mit tagadjam, heteken át szállásokat és desztinációkat böngésztem. Igényem akadt bőven, így nem tűnt túl egyszerűnek a választás. Legyen maximum 8 órás autóútra, legyen homokos/apró kavicsos part, a szállás legyen gyerekbarát, értsd ez alatt, hogy rendelkezzen gyerekmedencével (ha Dávidnak nem jönne be a sós víz), játszószobával (ha esetleg nyár vége lévén kapnánk egy kis hűvös időt). A szállásunk legalább 2 szobából álljon, hiszen, mi nem szeretnénk Dáviddal este 8-kor lefeküdni aludni, márpedig egy 20 nm-es szobában nem sok lehetőségünk marad, ha Manó álomra hajtja a fejét mi pedig nem akarjuk felverni beszélgetéssel, filmnézéssel. Emellett jó lenne, ha kapnánk reggelit és vacsorát, mert – kövezzetek meg! – semmi kedvem a tűzhely mellett ácsorogni a nyaralásunk alatt.
Szóval csak ennyi!:D Szerintem minden kívánalmam ésszerű – igaz nem kevés -, nem voltak túlzó vágyaim, ennek ellenére nem sok szállásból válogathattam. Viszont, amiből választhattam, az 600-700-800 ezer forint körül mozgott. Nem, nem tévedés! Ha nem akartam nagyibútoros apartmanba menni, ha nem akartam kilométereket autózni a szállás és a tenger között, ha nem akartam 16-22nm-en nyomorogni, akkor bizony ez ennyibe került. A szállodák családi szobáit, ahol megvolt a partközelség, gyerekbarát kialakítás, reggeli aranyárban mérték, ráadásul alig hittem a szememnek, mert a családi szoba is cirka 30nm, 1 szoba, tehát bár kicsit tágasabb, de még véletlenül sem megoldható, hogy mondjuk a TV/ laptop monitora ne világítson az alvó gyerek arcába, ha netán filmeznénk este. Kerestem itt, kerestem ott, néztem így, néztem úgy....csak nem ment. Végül bevontam Gergőt, aki bár nagyon nem akart ezzel foglalkozni – ő ilyesmire nem ér rá, ő kérem szépen dolgozik:D -, a 15. átküldött, méregdrága hotelt/apartmant tartalmazó link után kötélnek állt, s pár napos keresgélést követően kijelentette, akkor nem megyünk, mert minden elszomorítóan lepukkant vagy drága. Én már hajlottam rá, hogy menjünk drágán, de a család pénzügyminisztere rávilágított, hogy a 10 napos, repülős, félpanziós, 4 csillagos szállodában, Balin töltött nászutunk került annyiba, mint amennyiért most egy 7 napos, autós, ellátás nélküli szállodát nézek Horvátországban. És lássuk be, igaza van! Így kicsit lekattantam a témáról és várakozó állásba helyezkedtem. Elkezdtem barátkozni egy balatoni üdülés gondolatával, miközben azért ostoroztam magam, hogy már februárban le kellett volna foglalni a nyaralást, amikor még volt hely a normális és megfizethető szállásokon is.
Az ég mégis azt akarta, hogy a tengerpartra menjünk, mert mikor már teljesen elvetettem az egész külföldi nyaralást, jött egy felugró hirdetés és megoldotta minden problémánkat:D
A linken egy aparthotelt hirdettek, saját tengerparttal, 3 medencével, - köztük egy babamedence - játszótérrel, játszószobával, az apartmanokban normális bútorzattal és tágas élettérrel, 8.6-as pontszámmal a bookingon, ahol mindig megnézzük az értékeléseket . Mindezt Zadar mellett Petrcane tengerpartján. Ez kell nekünk! Küldtem is a linket Gergőnek, este pedig be is foglaltuk! Irány a horvát tengerpart amelynek azért is örültem különösen, mert gyerekkoromban sokat nyaraltunk az akkori Jugoszláviában!
S hogy bírtuk a 9 órás autóutat, milyen volt a szállás és a környék, hogy lehet egy 2.5 évessel várost nézni, vacsorázni és strandolni, az kiderül a követező bejegyzésekből:)
