Vége van a nyárnak – 3. rész: Megérkeztünk - medence, tengerpart, napozás

Gondolom a gyerekes olvasók hangosan vagy csak lopva, de biztosan felnevettek az előző sorok láttán, s amióta anya lettem, már én is tudom, micsoda különbség van a Dávid előtt elképzelt anya-apa-baba-család kép és a valóság között. Félreértés ne essék! Nem rosszabb, nem jobb, egyszerűen MÁS! Nagyon más. Néha nehezebb, néha könnyebb. Például a Horvátországba vezető utunk sokkal jobban sült el, mint ahogyan azt én elképzeltem, amikor lefoglaltuk a szállásunkat és kikalkuláltuk mennyi időt kell majd az autóban kibírnia Dávidnak. Azt hittem, az a sok-sok óra maga lesz a pokol, ám ezzel szemben kifejezetten jó és élvezetes kocsikázás kerekedett belőle. Persze az utazás vízióit már az anyaként megtapasztalt dolgok generálták, míg azokat a képeket, amelyek még Dávid születése előttről valók, az édes tudatlanság.

De térjünk is vissza a tengerparti élményekre! Mint azt már korábban említettem, sok keresgélés, kutakodás és döbbenet után, végre úgy tűnt sikerült egy egész jó kis szállást találnunk. A leírásban, a képeken és az értékelésekben is nagyszerűnek tűnt – Gergő szerint már gyanúsan jónak - így nagyon kíváncsiak voltunk, mennyire felel meg a valóságnak. Első blikkre tökéletesen! Modern, letisztul, jó beosztású, kertes apartmant kaptunk 5 perc sétára a komplexum saját tengerpartjától, ahol 2 felnőtt és 1 babamedence, pool bár, bisztró, fagyizó, ugrálóvár, hinta és homokozó is a várt ránk.

Miért írtam akkor, hogy első blikkre? Mert bár valóban olyan volt az apartman, mint a képeken, azért némi bibi akadt. Elsőre például az, hogy bár a fürdőben volt mosógépkiállás, mosógépnek hűlt helyét se találtuk. De nem is ez okozott problémát, hiszen azt nem is ígértek. Sokkal jobban zavart, hogy mivel nem zárták le rendesen a kiállást, így iszonyú csatornabűz áradt belőle. Én már gurítottam is kifele a bőröndöket, mert csak nem töltünk 1hetet a büdösben, mikor jött A FÉRFI, kivette a kezemből a bőrönd fogantyúját, nyugalomra intett és magabiztos mosollyal az arcán bevonult a fürdőbe...
Megoldva – közölte 2 perc múlva, amikor újra felbukkant, kinyitott minden ablakot és ajtót szellőztetés céllal, majd előkotorta a fürdőnadrágját. Néztem A FÉRFIT, a férjemet, aki semmi perc alatt, bármiféle szerszám nélkül felszámolta a problémát, mint valami MacGyver.
A Zuram! – gondoltam büszkén, némiképp elérzékenyülve, mert bevallom, gyengém, ha egy férfi nem toporog tojógalambként, ha ki kell cserélnie egy villanykörtét vagy bevernie egy szöget a falba, hanem fogja magát, és gond nélkül helytáll ilyen téren (is).

Az érkezés és a gyors kipakolás után, első utunk nem meglepő módon a partra vezetett. Dávid azonnal kiszúrta a gyerekmedencét a csúszdával és szájlilulásig ki sem lehetett szedni belőle. Imádta a strandolást, mi már kevésbé, a pancsoló vize ugyanis jéghidegen nyaldosta a bokánkat. Mindez a gyerekeket a legkevésbé sem zavarta, Dávid azonban a második napon már kezdte mondogatni, hogy rakjunk meleg vizet a medencébe:D Gergő próbálta a tengerbe is becsalni, s bár én azt gondoltam, hogy a sós víz nagyon nem jön majd be neki, az izgatta a legkevésbé. Hatalmas kortyokkal, vigyorogva lefetyelte a tengert, már amikor be lehetett csalogatni. Mert az az igazság, hogy a sziklás, kavicsos part cseppet sem jött be a kicsi fiúnknak. A saját partszakaszon talán 2x ment be Gergővel a vízbe, a többi időt vagy a babamedencében vagy a hintában töltötte.

Megjegyzem, Dávid az a gyerek, aki – mivel képtelen a fenekén nyugton ülni -, a hintát sem kedvelte különösebben... eddig. Itthon 5 perc ringatózás és köszönte elég volt, már futott is tovább. Bezzeg a tengerparton! Ott legszívesebben napestig ringatózott volna. Na, ez a „no comment” kategória, amire Gergő szájhúzva csak annyit morgott: Nem hintázni jöttünk, azt otthon is lehet!
Sok sikert ahhoz, hogy ezt megértesd egy kétévessel!:D

Mivel gyorsan ráébredtünk, hogy így sok tengeri lubickolásban nem lesz része Dávidnak, így jött a B terv: keressünk homokos partot. Elvégre kocsival vagyunk, oda megyünk, ahova akarunk. Persze a szűk keresztmetszet, az idő engedelmével, mert a napirend az napirend. Ehhez végig tartottuk magunkat, mert tudtuk, hogy ha Dávid kihagyja a délutáni alvást, az felér egy katasztrófával. Minimum 1 óra szundi kell, hogy átvészelje a délutánt, s mivel a strandon altatásban már szereztünk némi tapasztalatot a Lupa meglátogatásakor, így arra az elhatározásra jutottunk, hogy a déli pihenőre mindig visszajövünk a szállásra. Így a homokos strandok látogatását is vagy délelőttre időzítettük korai indulással vagy délutánra a szundi után.

Nagyon szuper, gyerekbarát, homokos partszakaszokat találtunk - illetve ajánlottak nekünk - a szállásunktól mindössze 20-30 perc autóútra, Ninben. Egyszer egy délelőttöt, másszor egy délutánt töltöttünk itt, más-más partszakaszon. Az első alkalommal a part inkább morzsalékos volt, mintsem homokos, de már ezt is hatalmas változásnak éltük meg a „mi” sziklás, köves tengerpartunkhoz képest. Próbáltunk homokvárat építeni, de hát igazi homok híján elég nehézkesen ment a dolog. Helyette viszont élveztük a sekély víz adta lehetőségeket, Dávid végre megérezte a tengeri nyaralás igazi ízét és szinte ki sem lehetett csábítani a vízből. Szerencsére elég korán sikerült kiérnünk, így a pancsolás jórészén már túlvoltunk, mire kezdett benépesedni a part, így a hering-effektust elkerültük. 12-kor, amikor a hőség is egyre nagyobb méreteket öltött, Dávidon is érezhetővé vált, hogy fárad és a négyzetméterre jutó strandtörölközők száma is elérte a kritikus pontot, összepakoltunk és visszamentünk az apartmanba.

Pár nappal később tudtuk meg, hogy Ninnek van egy másik partszakasza is, ahol valódi homok serceghet a talpunk alatt, így annak felfedezését is beiktattuk. Ide már délután érkeztünk, a déli alvást követően és bár ez a strand valóban a gyerekesek kánaánjának bizonyult a rendkívül sekély tengerrel, finom – vár építésére is alkalmas – homokkal, nekem az első partszakasz jobban bejött. Lehet persze, hogy csak azért, mert ott délelőtt jártunk a nagy tömeg előtt, de sokkal szellősebbnek és élvezhetőbbnek találtam, míg a második partszakasz egy jól megtömött heringkonzervre emlékeztetett leginkább.

Egyébként a déli alvás volt a nyaralás fix pontja, ami jellemzően két részre osztotta a napjainkat. Délelőtt és délután sosem csináltuk ugyanazt. Ha délelőtt a saját partszakaszon strandoltunk, akkor délutánra vagy városnézést/ csavargást iktattunk be vagy Ninbe mentünk. De ha inkább délelőtt kószáltunk, akkor a Petrcane-i parté és a medencézésé volt a délután. Így se Dávid, se mi nem unatkoztunk, mégis fenntartottuk a napi rutint, aminek középpontjában a 3 órás déli szundik álltak. S míg Dávid az igazak álmát aludta a hálóban, addig nekünk kijutott 3 teljes óra semmittevés, amit maximálisan ki is használtunk. Általában a kertben történő pihenéssel, hassüttetéssel töltöttük a szabadidőnket, főképp mert a nap többi részében ilyesmire nem is gondolhattunk.

A kis örökmozgónk percnyi szusszanásra sem adott lehetőséget, miután kinyitotta a szemét:D Futni, rohanni, medencébe csobbanni, hintázni és állandóan kérdezni – ez töltötte ki minden percét. Mi pedig lelkesen asszisztáltunk hozzá hol együtt, hol külön. A hintáztatás általában az én feladtom volt, mivel Gergő szédül a látványától, a medencézés pedig inkább Gergőé, mert nekem lefagyott benne a bokám. A váltott műszakból adódott lehetőségünk olyan luxus dolgokra is, mint némi elheveredés a napozóágyon vagy 20 perc úszás a tengerben, mindezt teljes magányban, míg a másik a kis pernahajdert pesztrálta. S bár vittem könyvet, amit az első 2 napban elszántan hurcoltam is magammal a partra, olvasni esélyem sem volt, maximum alvásidőben.
Sebaj, már régen sejtetem, hogy a fejemben élő, idillien nyugis anya-apa-baba-nyaralás csak egy újabb illúzió, amivel le kell számoljak, hogy helyet adjak a valóságos és minden ízében imádnivaló, maximálisan cuki, családi vakáció élményének.

Akit peig érdekel, milyen egy kis örökmozgóvel étterembe menni vagy várost nézni, az olvassa el a következő bejegyzéseket is.