Jegyesfotózás - amit minden ifjú párnak ajánlok!

Arról már írtam korábban, hogy miért is különleges számomra május 1-je, akkor utaztunk Velencébe és akkor húzta fel Gergő az ujjamra azt a bizonyos gyűrűt. A következő tavasszal, az esküvőnk előtt pedig szintén egy olyan élményben lehetett részünk, amit minden házasulandó párnak szívből ajánlok. Ez pedig a jegyesfotózás.

Mielőtt elkezdtük szervezni az esküvőt, fogalmam sem volt arról, hogy létezik ilyesmi. Akkor szembesültem vele, amikor elmentünk az egyik esküvő kiállításra, hogy kiválasszuk a számunkra ideális fényképészt. Na, ez is megérne egy írást... mind a rendezvény, mind pedig az ott jelen lévő fotósok. Hihetetlen, hogy milyen vegyes felhozatal van egy ilyen szakmai eseményen! Az ideje- és divatjamúlt szolgáltatóktól kezdve – és nem csak fotózás területén – a túlságosan is trendi, már-már zavaróan mesterkéltig tényleg borzasztóan színes a paletta. Valószínűleg hála az égnek, hogy így van, mert különbözőek vagyunk és lehet, hogy ami nekem csodálatos, az másnak nem tetszik és fordítva. A képkészítéssel sincs ez másképp. Akad olyan ismerősöm, aki nem kért fel profi fotóst az esküvőjére, hanem Pista bácsi készítette a képeket, s neki így volt jó. Mi viszont úgy gondoltuk, hogy ez egy olyan nap, ami soha többé nem jön vissza, s amelynek az egyetlen, kézzel fogható emlékekeit a fotók jelentik majd. Ezeket fogjuk nézegetni az évfordulókon, ezeket tesszük ki a falra vagy a polcra és ezeket mutatjuk majd meg a gyerekeinknek, unokáinknak. Az esküvőnkről készült képek tehát olyanok legyenek, amilyeneknek elképzeltük őket.

Úgyhogy a fotós kiválasztása nálunk sarkalatos pont volt az esküvőszervezés útvesztőjében. Ebbe még Gergő is beleszólt, az pedig már nagy dolog, tekintettel arra, hogy egyébként – a saját ruháját leszámítva – én terveztem és szerveztem meg mindent az esküvővel kapcsolatban. Illetve én utánajártam mindennek, kiválasztottam 2-3 variációt és közösen döntöttünk, de lássuk be, hogy a munka oroszlánrésze az, amikor a millió és egy helyszín, menü, dekoros és miegyéb közül kiválogatjuk a dobogós hármat. Abból választani már gyerekjáték.

Nos, a fényképek tekintetében egészen másképp állt a helyzet. Talán azt is mondhatom, hogy igazából ebben Gergőé volt az utolsó szó, s talán az első is. Az esküvő kiállításon rengeteg képet megnéztünk, rengeteg fotóssal találkoztunk, beszélgettünk. Akadtak megdöbbentő momentumok, néhányon még ma is csodálkozom... Mire körbejártuk a rendezvényt tudtuk, hogy kikre esik a választásunk, akik pont olyan hangulatú és minőségű képeket készítenek, amilyenekre vágyunk.

És tőlük hallottunk először a jegyesfotózásról is, amelynek a lényege, hogy összeszokjon a fotós az ifjú párral, s elkerüljék a kínos feszengést a nagy napon. Ráadásul azon kívül, hogy voltaképpen ez a főpróba, szerintem remek móka is, mi legalábbis nagyon élveztük.


Mivel Gergővel kifejezetten egy „városi” pár vagyunk, azaz imádjuk Budapest pezsgését, sokat szórakoztunk, turistáskodtunk a fővárosban, így egyértelműen a jegyesfotózás témájának is a várost választottuk, más nem is illett volna hozzánk. Azt szerettük volna, ha a képek olyanok, amilyenek mi is vagyunk mind a jegyesfotózás, mind az esküvő tekintetében. És így is lett. Andival és Áronnal nagyon gyorsan megtaláltuk a közös hangot, de amellett hogy emberileg teljesen egy húron pendültünk, imádtam, hogy ketten fotóznak minket, mert így mind a női, mind pedig a férfi perspektíva érvényesülhetett. Egy percig nem feszengtünk, nem éreztük kínosan magunkat a társaságukban vagy a fényképezőgép előtt. Életünk első profi képei pont olyanok lettek, ahogyan azt megálmodtuk.