KarantÉLET – Napirend a „maradjotthon” idején

Marika néni és Gizike problémájára nem tudom a megoldást, az én kérdésemre azonban a rövid és velős válasz: sehogy! De igyekszünk... Az igyekezet első lépéseként pedig úgy határoztam, hogy megreformálom a napjainkat. Eddig is egészen kiszámítható napirend szerint éltünk, ám a karantén beköszöntével ez nem kevés változtatást igényelt, hiszen nincs bölcsi és a férjem is itthon dolgozik. Ezeket pedig nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az első héten eléggé befeszültem ettől, de rá kellett jönnöm, hogy felesleges. A korábban kőbe vésett szabályokon bizony most lazítani kell, mert aki nem hajlik, az törik.

Lazuljunk

Így elkezdtem én is lazítani. És itt most nem feltétlenül arra gondolok, hogy dobjunk el mindent, hagyjuk a főzést, mosást és dőljünk el a kanapén egy pohár borral már fél 2-kor (bár ezen is elgondolkodom:D), miközben a gyermekünk teli torokból kiabál a figyelmünket követelve. Sokkal inkább arra akarok kilyukadni, hogy lazítsunk a korábbi szokásainkon és talán a nevelési elveinken is.

Amikor kiderült, hogy karanténba vonulunk, azaz az egész család otthon lesz összezárva, az volt az első gondolatom, hogyan fogom távol tartani Dávidot az apjától, akinek karantén ide vagy oda, dolgoznia kell. Utána az is átfutott a fejemen, hogyan fogok főzni, takarítani Dávid mellett, aki nem az a leülök és játszom 1.5 órát magamban gyerek. Így hát át kellett gondolnom, miképp fogom szervezni a napjainkat. A megoldást egy új napirend kitalálásában láttam, amit az új helyzethez kell igazítani. Mivel Dávid már egy ideje bölcsis (volt), igaz csak heti 3 napban, ezért a régi, bölcsi előtti időket vettem alapul, amikor tényleg egy meglehetősen kötött ritmusban zajlott az életünk. Ezt dolgoztam némiképp át és igazítottam a jelenlegi helyzethez.

Napirend

Ennek fényében ébredés, bootolás, öltözés és a közös reggeli a napindítás, ami úgy 9-ig tart. Mivel észrevettem, hogy Dávid a reggeli után szívesen játszik kicsit egyedül, így ezt is beiktattam a napirendbe, tehát egy kis benti játék következik, míg én rendbe teszem a konyhát, elindítok egy mosást és előkészítem az ebédet, Gergő pedig nekiugrik a munkának. 9.30-9.40 körül már jön Manó, hogy foglalkozzunk vele, így elérkezettnek látom, hogy főzzön nekünk egy kávét – nagy barista a kincsem:D -, ő pedig egyen egy kis gyümölcsöt.

Utána irány a kert! 10-11-ig ha esik, ha fúj – márpedig most napokig a hó is esett -, mi bizony kint vagyunk. Nem, nem azért mert nekem mindenképp friss levegőre van szükségem, nekem simán akadna dolgom bent is, de a gyerek az bizony gyerek, őt nem izgatja az orkán erejű szélvihar, a hóesés vagy az eső, neki mennie kell. Bringázni, lépcsőzni, teraszt sepregetni, kocsifelhajtón mászni, míg én kockára fagyok rá vigyázva. De sebaj, lesz még tavasz, s akkor bizonyára én is jobban fogom élvezni ezt az egy órát, amit most a naptári tavaszt követő zimankóban, tollkabátban próbálok túlélni. A levegőzés után pedig következik Dávid kedvenc napirendi pontja: a mesenézés!

Igen, nálam ez jelenti a lazulás netovábbját! Nálunk ugyanis ritka vendég a mesenézés, azaz ritka vendég VOLT. Az új napirendünkben viszont 2 meseszekció is helyet kapott: ebéd előtt és vacsora előtt is 30-40 perc. Ez van. Lehet, hogy valaki most hangosan felkacag, megint más pedig a fejét csóválja. A mesenézéssel kapcsolatban nagyon eltérőek a vélemények, s nem gondolom, hogy tisztem bármelyik irányzat felett pálcát törni vagy védőbeszédet tartanom mellette. Nálunk eddig nem volt mindennapos mesenézés, most viszont úgy éreztem, hogy Dávidnak is jár valami engedmény, ráadásul nekem is szükségem volt ebéd és vacsora előtt 30-40 percre, hogy elkészítsem/befejezem az ételeket nyugiban. Így hát, elengedve a korábbi elvárásaimat és nézeteimet, lazábbra vettem a mesenézős kérdéskört.

A délelőtti mesét a közös ebéd követi, majd az alvás. Ez általában a nap legnyugisabb része. Ebben a 1.5-2 órában próbálok elvégezni MINDENT, amit Dávid mellett nehezen lehet megoldani. Ilyen például a blog írása, a közösségi oldalakkal való foglalkozás, a férjem cégében történő tevékenykedés, hivatalos telefonok, e-mailek lebonyolítása, de ekkor kéne a fürdőt is kitakarítani vagy a fertőtlenítős felmosást beiktatni.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de mellékesen megjegyzem, hogy az alvásidőben legszívesebben én is aludnék. Általában el is határozom, hogy szundítok egyet, ám amikor végzek az altatással, kivánszorgok Dávid szobájából és lehanyatlok a kanapéra, ahelyett, hogy édes álomba szenderülnék, azok a teendők kezdenek kavarogni a fejemben, amikkel aznap még végeznem kéne. Így hiába vagyok fáradt, az alvás bizony lehetetlen küldetésnek bizonyul, bármennyire is szeretnék pihenni kicsit a második műszak előtt.

Második műszak

Ami legkésőbb 3-kor el is kezdődik! Első lépésként ilyenkor megint egy kis bootolás következik rendszerint az ölemben, a kanapén. Ilyenkor van, hogy csak szuszog rajtam a drágám, de van, hogy autókat tologat a fejemen. Előfordul, hogy könyvet lapozgatunk vagy matricákat ragasztgatunk attól függően, milyen hangulatban ébredt. Bevallom, én ilyenkor már nagyon várom a nap második kávéját, amit szintén a család baristája készít nekem. Míg én elkortyolom az éltető nedűt, addig ő meguzsonnázik mellettem, általában néhány autó társaságában. Ezt egy kis benti játék követi, ami lehet akár egy közös porszívózás, portörlés is... éljen a gyermekmunka:D Majd irány ismét a friss levegő!

Az utóbbi napokban ezt a feladatot átvette Gergő, aminek nagyon örülök, egyrészt mert legalább ő is mozog kicsit, másrészt, mert apa és fia ilyenkor tölt egy kis minőségi időt együtt, ami szerintem nagyon fontos. A vírusmentes napokban ez általában az esti fürdetésre és a hétvégékre korlátozódott, most pedig kiegészült a délutáni sétákkal. Mire a fiúk hazaérnek, már csak a vacsora marad hátra, kis játék, kergetőzés, majd a fürdetés, altatás.

Énidő/Miidő

Nagyjából kilenc óra szokott lenni, mire meglehetősen fáradtan, de lehuppanunk egymás mellé a kanapéra. Abszolút a karantén előnyének érzem, hogy mióta itthon vagyunk, Gergő jóval kevesebbet dolgozik este. Így marad időnk... mire is? Igazából talán mindegy is. Mindegy mire van időnk, csak azt együtt tegyük. Oké, nem tagadom, tuti hogy míg én fürdök, addig Gergő a telefonját nyomkodja és én is rápillantok este a közösségi oldalakra vagy a barátnőimmel létrehozott beszélgetésekre. De tényleg fontosnak tartom, hogy a nap utolsó pár óráját együtt töltsük. Nem kell semmi világmegváltó dologra gondolni, csak összekuckózunk a kanapén és megnézünk egy filmet vagy átbeszéljük a híreket, a jövővel kapcsolatos terveinket. Minap például játékokat rendeltünk Dávidnak a szülinapjára. Megtehettem volna én magam is – úgy is én döntök:D -, de ez is egy közös pont, egy közös program és nagyon jó érzés volt együtt ötletelni, mit is kapjon Dávid tőlünk, ha már a tervezett 2 körös szülinapi zsúrja elmarad.

Végszónak, hadd jegyezzek meg annyit, hogy biztos vagyok benne, hogy nem mindig egyszerű 0-24-ben összezárva lenni akár a gyermekünkkel, akár a párunkkal. Mindenkinek megpróbáltatás ez az időszak, de ha mi felnőttek jól vagyunk, akkor a gyerekek is könnyebben viselkik szerintem a bezártságot. Úgyhogy figyeljünk egymásra ezekben a nehéz időkben, legyünk toleránsak és próbáljunk meg mi, felnőttek is olyan közös programokat szervezni esténként - mikor már a gyerekek alszanak -, amelyben örömünket leljük mindketten.