Ma van a szülinapom-pom-pom
Az év első hetére esik a szülinapom, idén már a sokadik – igaz, kinek mi a sok...
Tavaly nagy áttekintésekkel, vérmes reményekkel, de leginkább hatalmas kérdésekkel nyitottam az esztendőt. A szülinapom csupa latolgatással, tervezéssel telt és fogalmam sem volt, merre visz majd az utam. Pedig akkor még nem is sejtettem, hogy nem csupán az előző három évet kell magam mögött hagynom, de még egy pandémia is cifrázni fogja ezt az amúgy is kételyekkel teli időszakot.
A 2020-as évről jól tudtam, hogy a változások ideje lesz. Letelt a kisgyermekes időszak és én izgatottan vártam, miképp fog alakulni a sorsom. Mindig is biztonsági játékos voltam, több helyen dolgoztam és úgy tűnt, mindkét korábbi munkahelyem tárt karokkal vár vissza. Nagyon sokat tépelődtem azon, hogy vajon most, anyaként ugyanarra az útra kell-e visszalépnem, amelyről letértem a kisfiam szültését követően. Akkor szinte biztosra vettem, hogy ez a néhány otthon töltött év csak egy kis szünet lesz a számomra, apró szusszanás, amelyet követően majd ott folytatom a karrieremet, ahol abbahagytam. Ennek ellenére mindig is motozott bennem egy olyan érzés – talán csak tudat alatt -, hogy ha anya leszek, akkor gyökeresen meg fogom változtatni az életemet. Mivel sehol sem égettem fel magam mögött a hidakat, amikor eljött az idő, leültem beszélgetni a munkáltatóimmal, akik biztosítottak afelől, hogy számítanak rám a jövőben is.
Ez nagyon meghatott, ám el is gondolkodtatott, hiszen tudtam, hogy kisgyerekes anyaként már nem akarom azt a munkatempót tartani, amely azelőtt jellemzett. Ugyanakkor borzasztóan nehéz döntés előtt álltam. Egyrészt mindkét korábbi munkahelyem nagyon ismert és megbecsült cég volt, másrészt viszont megnyílt előttem egy harmadik, teljesen új lehetőség is, amelyet szerettem volna kipróbálni. Mindeközben pedig, ha nem lett volna elég ennyi nyomás, bekopogtatott az egész világ ajtaján a járványhelyzet.
A pandémia – amellett, hogy mindenki életét számottevően befolyásolta – számomra nagy megvilágosodásokkal is szolgált. Például azzal, hogy az egyik munkahelyem cseppet sem olyan korrekt, mint amilyennek mutatja magát. Végül hatalmas csalódással a szívemben intettem nekik búcsút, mégsem bántam, mert sokkal jobb kiábrándultan lelépni a színről, mint évekig kitartani és lojálisnak lenni egy olyan vezetőséghez, akik eszerint egyáltalán nem érdemlik meg ezt a hozzáállást.
A pandémia másik nagy felismerése, amellett, hogy nem kell foggal-körömmel ragaszkodni a múlthoz, hogy a családunk mindent kibír. Világjárványt, válságot, új munkahelyet, új körülményeket és hogy képesek vagyunk alkalmazkodni mindenhez. Az újfajta elvárásokhoz, a home office-hoz, sőt a gyerekes home office-hoz is. Hogy képesek vagyunk stratégát váltani, és hogy képesek vagyunk a megváltozott körülmények között is hosszú távon, nehezített terepen is egy csapatként funkcionálni.
Sokaknál csupa nehézséget rejtett magában a 2020-as esztendő, én azonban úgy tekintek rá, mint a megújulás, a lezárás és a megvilágosodás évére. Számos, hosszú ideje húzódó, negatív dolognak sikerült pontot tennem a végére 2020-ban és ez igencsak megterhelőnek bizonyult mind fizikailag, mint lelkileg a számomra. Nehézségek is akadtak bőven, így ha visszatekintek, meglehetősen ambivalens érzések kavarognak bennem.
Egy azonban biztos, 2020 sorsfordító jelleggel bírt több szempontból is. Most pedig, hogy vége – és bár sosem szoktam nagy jelentőséget tulajdonítani annak, hogy az egyik év lezárul, a másik pedig elkezdődik – be kell valljam, fellélegeztem. Az én vállamról hatalmas terhet vett le a 2020-as év, s bár kis híján belerokkantam ennek a „hátizsáknak” a cipelésébe, elvonszoltam a célig és ott hatalmas puffanással dobtam le magamról - pont karácsony előtt pár nappal.
Úgyhogy még sosem vártam ilyen bizakodóan az új esztendőt. Remélem, megkönnyebbülve, számos tehertől mentesen, végre új célokat tűzhetek ki magam elé és az energiáimat arra fordíthatom, ami valóban fontos a számomra.
