Születésnap
Eltelt egy év! Pont ezzel a megállapítással kezdtem a tavalyi összegzőmet a facebookon Dávid szülinapján. S most újabb évet tudhatunk magunk mögött. Akkor arról írtam, hogy az anyaság minden csodájával együtt azért egy piszok nehéz munka. Egészen más munka, mint amihez előtte szoktam.
Még akkor is, ha az anyaság előtt volt, hogy egyszerre 3 munkahelyen is teljesítettem hétfőtől péntekig és ezek mellett még a férjem cégébe is besegítettem vagy épp divatbemutatókra jártam esténként, hogy tudósítsak róluk. A munka előtt is halmoztam az élvezeteket, akadt olyan év, amikor a fősuli mellé bevállaltam még egy laza kis okj-s képzést, ám a vizsgák, ZH-k, beadandók tengerben sem süllyedt el a hajóm. Egyszóval úgy éreztem, edzésben vagyok, mit nekem egy baba! Csak azt nem tudtam, hogy míg a korábbi életemben pontosan megtervezett rutin szerint mentek a dolgok – melyik nap melyik munkahelyre megyek, ott mit csinálok, hogy végezzek a feladataimmal vagy a suliban percre beosztottam az időmet, hogy megtanuljam az összes tételt és még 1 napom maradjon ismételni – addig egy baba nem fog alkalmazkodni semmilyen tervhez, listához vagy elképzeléshez. Ő jön, lát és győz – ahogyan azt már említettem!
Akkor is, ha következetes vagyok, akkor is, ha fegyelmezett vagyok és akkor is, ha viszonylag hamar beáll az a bizonyos napi rutin. Persze lehet, hogy pont az én előéletemmel volt a gond. Azzal, hogy mindig terveztem és azt végre is hajtottam. Talán ha kissé szervezetlenebb vagyok, akkor jobban viseltem volna azt a káoszt, ami egy baba születésével jár. Az első év elteltével csillapodni kezdett ez a káosz, már-már látszott a fény az alagút végén, a második év végére pedig határozottan állíthatom, hogy sokkal könnyebb év áll mögöttem, mint tavaly ilyenkor.
Az éjjeli ébredések ritkultak, a nappali sírások úgyszintén, még azzal együtt is, hogy beindult a dackorszak és ez azért egy erős nehezítő faktor tud lenni a mindennapjainkban. Már, amikor eluralkodik az önérvényesítés a család legkisebbik tagján. Alapjáraton viszont ez a kor borzasztóan cuki. Naponta rácsodálkozom, hogy mi mindent tud már az én pici fiam. Megérti, megcsinálja, elmondja. Hihetetlen a szókincse, pontosan tudja, mit akar és mit nem. Már csak nehezen lehet félrevezetni, kicselezni, jobban működnek a kompromisszumok, amiket ért. Döbbenet az egész, hiszen még csak most született!
Félek, hogy mire kettőt pislantok, már fel is nő és soha többé nem lesz az én kisbabám.
