Gyerekparadicsom Szlovákiában - felhőtlen nyaralás gyerekkel a Demänová Rezortban!

Helló, Világ!
Gyerekkel nyaralni nem feltétlenül pihentető a szülők számára. Ennek ellenére hatalmas élmény, amit nem szabad kihagyni. Mióta Dávid nagyobb és már nem kell állandóan szemmel tartani, igyekszünk olyan helyekre utazni, ahol ő maga is el tud szórakozni vagy egyedül vagy más gyerekekkel. Hadd mutassak egy ilyet Szlovákiában, Lipótszentmiklóson!
Gyerekparadicsom Szlovákiában - felhőtlen nyaralás gyerekkel a Demänová Rezortban!

A folyamatos gyerekfelügyelet minden szülő közös keresztje, amíg a gyerkőc el nem ér egy bizonyos kort. Ez a kor persze minden családban más és más, hiszen függ a gyerek személyiségétől és persze attól is, hogy apa és anya mennyire “kontrollmániásak”. Nálunk felemás a helyzet, mert Gergő elég laza szülő, én viszont szeretem mindig a fél szememet az egyetlen csemetén tartani - a mai napig. Ennek ellenére jól tudom, hogy egy 7 éves, igen önálló és belevaló utódnak - mint amilyen Dávid -, adni kell már némi teret és önállóságot, így igyekszem fejlődni ezen a téren. Ezt pedig kiválóan gyakorolhattam szlovákiai nyaralásunk során, ugyanis a szállás, ahol 6 napot töltöttünk egy igazi gyerekparadicsom volt, ahol rengeteg lehetősége nyílt Dávidnak arra, hogy kiélhesse magát, nekem pedig arra, hogy engedjem, hogy ezt a felügyeletem nélkül tegye. De kezdjük is az elején.

Mitől gyerekbarát egy szállás?

Azt, hogy mitől gyerekbarát egy szállás, sokféle szempontból lehet elemezni. A gyerekbarát kifejezés ugyanis egészen mást fog jelenteni egy 3 hónapos babával utazó párnak, mint egy 7 éves önállósodó, de még kisgyerek státuszban lévő gyerek vagy egy 14 éves kamasz szüleinek. Mi a középső kategóriát erősítjük, így számunkra már nem fontos, hogy legyen babakád vagy etetőszék a szálláson, az viszont igen, hogy a nyaralás alatt minél több izgalmas, szórakoztató élményben lehessen része a gyerkőcnek - és ezeket az élményeket már ne feltétlenül nekünk kelljen biztosítanunk. Nem mintha nem szeretnénk együtt programot csinálni, de néha egy csepp pihenés sem árt már 7 évnyi 0-24-es szolgálat után. 

Demanova Resort, Szlovákia

Szupe nyaralás Szlovákiában

 

Számunkra a gyerekbarát szállás most azt jelentette, hogy az apartmanunk egy hatalmas komplexum területen helyezkedett el, ami telis-tele volt szuper programlehetőségekkel. Akadt itt focipálya, kosárlabda, minizoo, pingpong, csocsó, biliárdasztal, léghoki, de ami igazán fantasztikussá tette, az a házi aquapark és fun centrum volt, medencékkel, csúszdákkal, trambulinnal és minden olyan elemmel, ami egy kisgyereket boldoggá tesz. A legtöbb játékot ingyenesen lehetett használni, de azért akadtak bőven olyanok is, amelyekért fizetni kellett - ez azért a korrekt leíráshoz hozzá tartozik. Amellett azonban, hogy ez a szállás egy kész gyerekparadicsom volt, nekünk felnőtteknek sem kellett aggódnunk, mert bár, szuper étterem, wellness részleg, fitnessterem várt ránk, szóval az egész családra gondoltak az üzemeltetők. Mindez pedig Budapesttől 4 órányi autókázásra, Lipótszentmiklóson várt ránk a Demänová Rezortban. (Nem reklám, mi találtuk és mi fizettük a nyaralást, viszont jó szívvel ajánljuk!)

Miért pont Szlovákia?

Feltehetjük a kérdést, hogy miért éppen Szlovákiára esett a választásunk? Általában egy évben 2 nagyobb - tehát nem 2-3 napos - nyaralást szoktunk betervezni, az egyiket külföldre, a másikat itthon. Ám azt vettük észre, hogy a hazai árak kissé elszálltak és ár-érték arányban már nem feltétlenül éri meg belföldön maradni, ha 5 napnál hosszabb pihenést tervezünk. És itt a legfontosabb az ár-érték arány, tehát az, hogy a kifizetett pénzünkért mit kapunk. Néztünk hasonló áron hazai üdüléseket, de meg sem közelítették azt a színvonalat, amit a Demänová Rezort kínált. Ami pedig hasonló szolgáltatásokat és minőséget nyújtott - mert van ilyen itthon is! - az pedig a szlovákiai ár többszörösére rúgott. Így gondoltuk, próbáljunk szerencsét, és milyen jól tettük!

Kirándulás Liótszentmiklóson

Eredei séta Szlovákiában

 

Mit lehet csinálni Lipótszentmiklós környékén?

Programból eleve nem volt hiány a szállásunkon, hiszen nem csupán az aquapark és a fun center kínált számtalan élményt, de a gyerekeket minden nap délelőtt és délután is animátorok szórakoztatták. Ehhez külön ki is volt függesztve egy naptár, hogy melyik nap, mikor, milyen események várhatóak. Sorverseny, foci, minidisco stb. Az egyetlen bökkenő ezzel csupán az, hogy szlovák és angol nyelven értettek az animátorok, ami azért magyar kisgyerekeknél hátráltató tényező, Dávid meg is jegyezte, hogy milyen kár, hogy nem beszélnek magyarul, mert ő is szívesen menne, de így azért mégsem. Sebaj, mi azért enélkül is jól éreztük magunkat, főleg, hogy összebarátkoztunk egy magyar házaspárral, akik két kisfiúval nyaraltak - szóval gyerektársaságból sem volt hiány, Dávid azóta is emlegeti a kis barátját. 

Na, de térjünk is vissza a fő kérdésre, hogy mit lehet csinálni Lipótszentmiklós környékén, ha az üdülőközpont hívogató kapuit magunk mögött hagyjuk! Például kirándulni. Mi pont egy olyan hetet fogtunk ki, ahova végig esőt jósoltak, azonban a hegyek között nem mindig jönnek be ezek az előrejelzések - szóval senki ne ijedjen meg, ha július elejére 18 fokot és esőt mutat a telefon, ahogy nekünk is tette. A 6 napból kettő tökéletes strandidőt produkált 30 fok feletti hőmérséklettel, a másik kettő pedig eszményi volt kiránduláshoz. Ez a felosztás nekünk teljesen megfelelt, mivel ha már Szlovákiában jártunk, azért szétnézni is szerettünk volna a környéken, igaz, nem vittük túlzásba ezt sem, 3 helyen jártunk összesen: egy bobpályán, egy jégbarlangnál és bebarangoltuk Árva várát is.

Bobpálya, Demänova

Nyaralás Szlovákiában kisgyerekkel

 

Bobozás és séta a demänovai jégbarlanghoz

Az egyik olyan napon, amikor felhős-esős idő ígérkezett, nyakunkba vettük a környéket és ellátogattunk a közeli bobpályához. Gyerekkel ez egy jó kis program, főleg mert már egy 7 éves is lecsúszhat egyedül a pályán - ez pedig számukra tényleg hatalmas élmény. Számomra már kevésbé volt az, amíg lent izgultam, de Gergő megnyugtatott, hogy ez már egy nagyon modern bob, amivel képtelenség kisiklani… tehát elvileg meg is nyugodhattam és így is tettem, úgy a harmadik körre. Itt egyébként nem csupán bobozni lehet, hanem van ugrálóvár, mini tank és valami katapult is, amivel kilőhetnek egyenesen az égbe - bevallom, engem egyik sem vonzott. Egy jó cappuccinót vagy lattét azonban megittam volna a helyi kis vendéglőben, ám az meg nem volt, mivel csak és kizárólag presszót lehetett kérni. Mindegy. Nem a kávé volt a lényeg, hanem az élmény, az pedig Dávidnak megvolt.

Innen indultunk tovább a környék másik nevezetessége felé, a demänovai jégbarlanghoz. Magát a barlangot ugyan nem néztük meg, mivel egyrészt nem úgy öltöztünk, hogy a cirka 12 fokot jól viseljük, másrészt pedig csak vezetett túra keretén belül lehet belépni a barlangba, az meg mire odaértünk, már aznapra nem volt. De valójában nem is terveztük, ez csak úgy jött és már a barlanghoz vezető erdei kirándulás is bőven megérte. Csodás kis ösvényeken barangoltunk, zubogó patak mentén bóklásztunk, a fiúk tutajt építettek gallyakból és levelekből, engem meg az egész nagyon emlékeztetett Lillafüredre és az ottani túráinkra. Viszont, ha legközelebb erre járnánk, biztosan a barlangba is bemennénk, főleg, mert már nem sokáig fog megmaradni mint jégbarlang - állítólag már most is alig van benne jég sajnos. 

Árva vára, Szlovákia

Oravský Podzámok, Árva vára

 

Kirándulás Árva várába

Árva vára, avagy az Oravský Podzámok meglátogatása egy kihagyhatatlan program, ha erre jártok. Lipótszentmiklóstól nagyjából 45 percnyi autókázásra található és bátran állíthatom, hogy ez volt az egyik legjobb várlátogatásunk idáig. Amit érdemes tudni az erődről, hogy - nem meglepő módon - Árvaváralja településen található és az Árva folyó feletti sziklaszirten magasodik, ennek köszönhetően pedig már messziről jól észrevehető és igen impozáns látványt nyújt. Gyönyörű állapotban megmaradt, ez pedig nemcsak a külső falaira igaz, hanem a belsejére is: több olyan szobát és termet is megcsodálhatunk, ahol eredeti falfestmények, freskók és díszítések láthatóak - szerintem ez lenyűgöző. Ráadásul az információs táblákon magyarul is elolvashatjuk a szövegeket, ami egyrészt nem meglepő, hiszen valaha ez magyar terület volt, másrészt mégis az, mert kevés helyen tapasztalható ez a “figyelmesség”.

Árva vára - Come With Me Blog

Árva vára belülről

 

A múzeumként működő várba többféle jegy is kapható. Mi a nagy túrát választottuk, sőt még fotójegyet is vettünk, hogy fényképezhessünk - ennek hiányában a benti tereket nem lehet lefotózni. A nagy túrát végigjárni nagyjából 2 órás program és igazán érdekes, főleg annak, aki a múlt és/ vagy a történelem szerelmese. Felnőtteknek 13 euró a belépő, gyereknek 6 év alatt ingyenes, 6 év felett 6.5 euró, de van családi jegy is 22.5 euróért, a fotójegy pedig 3 euróba került 2024-ben. Ami szintén nagyon tetszett nekünk, hogy telefonra letölthető egy audio guide, ami magyar nyelven is elérhető!

Nekünk nagyon tetszett és tényleg úgy gondolom, hogy aki szereti a várakat, annak tartalmas, szép, látnivalókkal teli program - nem fog csalódást okozni!

Oravský Podzámok, Szlovákia

Oravský Podzámok

 

Érdemes-e Szlovákiába vakációzni?

Azt, hogy érdemes-e Szlovákiában vakációzni, már 6 napnyi tartózkodás alapján is meg tudtuk ítélni - és a válaszunk egyértelműen IGEN! Nekünk eddig teljesen kimaradt ez az ország, de biztos vagyok benne, hogy nem utoljára jártunk itt. Talán télen is megnézzük, ugyanis a szállásunk nem csupán nyáron kínál szuper programokat, de télen síközpontként üzemel, saját sípályával, felvonókkal, szánkópályával, szóval… lehet, hogy a hideg évszakban is kipróbáljuk majd.