Málta megint

Mint említettem, 2016-ban már bejártuk a szigetet, akkor 10 napot töltöttünk ott, s úgy hagytuk magunk mögött, hogy igazából mindent láttunk, ide biztosan nem térünk vissza. Persze ember tervez... s idén pont úgy hozta az élet, hogy Máltára repültünk méghozzá egy születésnap miatt. Összesen 4 napra érkeztünk, ami valójában csupán 2 volt, mivel az első nap esteledett mire megérkeztünk, az utolsó nap pedig már a reggelinket is a reptéren fogyasztottuk el. Dávid is vakációzott, méghozzá Anyukámnál, így beírhatjuk a nagykönyvbe, hogy Máltán nyaraltunk utoljára mielőtt szülők lettünk és ugyanitt nyaraltunk először már szülőként, kettesben. Leszámítva Párizst, de azt őszölésnek veszem, hiszen ott se tenger, se strand, így nem is sorolom a nyaralás kategóriájába:D

Mivel a sziget nem túl nagy és 3 éve már mindent láttunk, így szerencsére nem hajtott minket a felfedezés vágya, hogy aztán napokon keresztül mérgezett egerekként rójuk az utcákat, ezt kipipáltuk már az előző látogatás alkalmával. Arra viszont rá kellett jönnünk, hogy egy dolog mégis kimaradt legutóbb, méghozzá a buli! Nem tudom, ki hogy van ezzel, de mi szinte egyetlen nyaralásunk alkalmával sem fedeztük fel a helyi éjszakai életet. Valószínűleg azért, mert elég aktív pihenők vagyunk, ami azt jelenti, hogy abban a néhány napban, amíg egy adott országban/városban tartózkodunk, mindent látni szeretnénk. Nem feltétlenül a nagyon turistás dolgokat, az ezredik múzeumot vagy századik templomot, sokkal inkább a szép vidékeket, a helyi hangulatot árasztó utcákat, piacokat és sajátos látnivalókat.

Ennek köszönhetően viszont estére olyan fáradtak szoktunk lenni, hogy semmi kedvünk nincs az éjszakázáshoz. Pont ez történt Máltán is anno. Most azonban egy barátunk 40. szülinapjára érkeztünk, így sejtettük, itt és most bizony nem marad ki ez sem. Nem is maradt, sőt a három éjszakából kettőt a helyi bulinegyedben, Paceville-ben töltöttünk. Mit is mondhatnék róla? Talán az a legkifejezőbb, hogy őrület! A szó legszorosabb értelmében. Olyan embertömeg hömpölyög a szórakozóhelyek között, hogy lépni alig lehet, a klubok egy részébe pedig ne is próbálj bejutni! A shot 12-es tálcán érkezik potom pénzért, de volt olyan hely, ahol 72-es (igen 72 db feles!) kört hirdettek. Azon gondolkodtunk, mekkora társaság kell ahhoz, hogy 72 felest legurítsanak... De ezen talán jobb nem is gondolkodni. Első este lelkesen vetettük bel magunkat az éjszakába és némi szórakozóhelyre be és szórakozóhelyről ki után végül egy latinosabb zenéket kínáló klubban horgonyoztunk le, ahol kifulladásig táncoltunk. Bevallom, nagyon jól esett, mivel sikerült egy olyan szegletet találnunk, amely kissé lazább hering-effektussal rendelkezett csak, s senki nem könyökölt az oldalunkba. Innen hajnalban távoztunk, hogy aztán egy magyar sofőr vigyen minket a szállásig.

Mi Gergővel egy butikhotelt választottunk idén, s nagyon örültem, amikor beléptem a szobába, mert klasszisokkal stílusosabb volt, mint a 3 évvel ezelőtti, 4 csillagos szállásunk. A barátaink egy része a szülinaposnál aludt, aki évek óta Máltán él, másik részük pedig airbnb-n vett ki egy lakást. Mivel ez utóbbi volt a legtágasabb, így megbeszéltük, hogy másnap délben ott fogunk közös főzőcskét csapni, méghozzá úgy, hogy csupa tengeri finomság kerül majd az asztalra. Ez is teljesen új élményt jelentett a számunkra, hiszen mi eddig mindig szállodákat választottunk a külföldi utazásaink során, tehát főzőcskére sem nyílt lehetőségünk. Természetesen azért úgy jóval könnyebb ilyesmit bevállalni, ha akad egy helybéli, aki jól tudja, hol lehet friss árut kapni és a hal, kagyló, tintahal, rák előkészítésében és elkésztésében is otthonosan mozog. Talán ez volt az egyik legklasszabb momentum az egész nyaralásban! Bár nyakig jártunk a rákpáncélban és negyed órán át tisztogattuk főzés előtt a kagylókat egyesével, de közösen főzni, majd közösen megenni, amit készítettünk, fantasztikus érzés volt.

Délután még egy gyors strandra is maradt időnk, este pedig jött a szülinap. S ha szülinap, akkor a tortázás után ismét irány Paceville, amivel kapcsolatban már jóval kisebb lelkesedést véltem felfedezni a szemekben, mint előző este. Nem is maradtunk sokáig, az újdonság varázsa elmúlt, a tömeg, lökdösődés azonban maradt, amitől a társaság férfitagjai gyorsan besokalltak, így viszonylag hamar egy beülős bárban találtuk magunkat, ahol senki nem lépett a lábunkra vagy öntötte ránk az italát. Ezt követően nekünk már csak egy napunk maradt, s hogy hűek legyünk magunkhoz természetesen egy kis városnézést terveztünk eredetileg magunknak – nem akartunk senkit untatni -, ám a végén az égész társaság csatlakozott, s a legnagyobb hőségben barangoltunk a „Három Város” (Senglea, Cospicua és Vittoriosa=Birgu) utcáin. Annak ellenére, hogy pokoli forróságban ejtettük meg ezt a félnapos sétát - én még az életben így nem izzadtam, pedig jártam már pár meleg helyen – csak ajánlani tudom mindenkinek, mert tényleg gyönyörű. Nagyon hasonló, mint Valetta, amelyet szintén bejártunk az előző nyaraláskor, ám sokkal kevesebb a turista, s emiatt jóval értékelhetőbb és élvezhetőbb az élmény. Egyszerűen elbűvölő a hangulata a kis, romantikus utcákkal, színes ajtókkal, lépcsősorokkal és sikátorokkal.

A városnézés után megint a strand kapta a főszerepet délután, majd egy laza, beszélgetős este zárta a mininyaralásunkat. A társaságból mi repültünk haza elsőnek, s azért bántam, hogy nem maradtunk még egy kicsit. De nem vagyok telhetetlen :D

Hihetetlenül jól éreztem magam ebben a pár napban, s pont azokat a dolgokat néztük meg és éltük át, amik múltkor kimaradtak. Így lett teljes, kerek egész a kép Máltáról, s nagyon örülök, hogy bár elsőre nem akartunk visszamenni, mert úgy gondoltuk felesleges, mégis igent mondtunk egy szülinap kedvéért és így új aspektusból is megnézhettük a szigetet. S mi változott 3 év alatt? Első látásra semmi. A sziget továbbra is száraz, forró. Az óvárosai gyönyörűek, a tengerpartja változatos. Ami azonban biztos, hogy a 3 évvel ezelőttihez képest rengeteg magyarral találkoztunk. Magyar lány fogadott minket a recepción, magyar sofőr vitt haza minket a bulinegyedből, magyar pincér szolgálta fel az ételünket és egy másik magyar sofőr vitt ki minket hazafele a reptérre. Viccesen csak annyit mondtam erre, hogy a magyarok titokban bevették Máltát:D S egy másik kérdés: van-e konklúzió? Azt kell mondjam, hogy van! Méghozzá az, hogy bár mi nem szeretünk a külföldi utazások alkalmával visszatérni ugyan oda, mivel általában egy út alatt kimaxoljuk a turistáskodást, talán néha mégis megéri, mert ahányszor utazunk, annyi szemszöggel, annyi új élménnyel gazdagodunk, s így lesz igazán teljes képünk egy desztinációról.