Két hét Hévízen
De most végre itt vagyok, s míg a többiek piacoznak, addig én próbálom összeszedni a gondolataimat és képernyőre vetni azokat. Mint fentebb említettem, már szó esett múlt évben Hévízről, de kicsit bővebben is kifejteném a témát, főleg azért, mert nagyon szeretem az évnek ezt a szakaszát. Persze nem a hideg miatt, mert az nem a szívem csücske, ugyanakkor imádom, hogy ilyenkor – a tél talán legnehezebb időszakában, amikor vége van az ünnepeknek és már tényleg mindenki szenvedve várja a tavaszt – ki tudunk törni a hétköznapokból és két hétre valami új, friss környezetben töltődni.
Na, nem akarok senkit félrevezetni, ez a két hét nem ám csupa pihi és kikapcsolódás, ahol az egész család naphosszat sétál és ugrándozik a szabadságát töltve. Nem, kérem, erről szó sem esik. Gergő ugyanis reggel 9-kor leül a gépe elé és úgy délután 5-ig fel sem áll mellőle. Igen, igen ő ilyenkor is dolgozik, telelés ide vagy oda. Ebédidőben átül az egyik székről a másikra, belapátolja az elé rakott ételt, majd folytatja a munkát, ahol abbahagyta. A nagyi pedig a nap jelentős hányadát – beosztástól függően - a tavon tölti kezelésekkel, így a hétköznapi felállást követve az én feladatom Dávidot szórakoztatni, hogy Gergő tudjon dolgozni.
Reggeli után általában öltözünk és irány a levegő. Tavaly és azelőtt még babakocsiban tologattam, idén viszont már rohanhatok a futóbicikli után, amelyen fénysebességgel tűnik el a láthatáron. Jó kis kardioedzés nekem is, nem tagadom, ráadásul az idei enyhe télnek köszönhetően mindig sikerül belehajtani, beleesni a legnagyobb sárba, így az idegroham is gyakran kerülget ebben az évben. Sebaj, délre legalább mindketten elfáradunk rendesen. Testileg és szellemileg totálisan lestrapálva vánszorgunk haza, ahol 20 perc kimosakodás, majd ebéd és altatás következik. Itt vagy bealszom én is vagy nem. Elvileg ilyenkor következne az énidőm, de ehelyett mi is megebédelünk, elpakolom a konyhát, főzök egy kávét, telefonálok néhányat és mire leülnék, már fel is ébredt a kis pernahajder. Mert bár otthon 2-3 órát is tud szundikálni, itt beéri 1-1,5 órával – kivéve, ha délutánra programot szervezünk, mert akkor alig lehet felkelteni. Alvás után jön a szokásos uzsonna, nekünk a második kávé és itt érkezik el az a pillanat, amely megkülönbözteti a hévízi teleléseket az otthoni hétköznapoktól. 4-5 között ugyanis Gergő általában becsukja a gépét és morcos programozóból átvedlik dilibogyó családapává. Idén a mama is korán végez a kezelésekkel, így 4-5 között ő is befut vagy mi megyünk el érte Hévízre, tehát kezdődhet a családi délután.
Na, ezeket imádom igazán! Otthon 7-8 között ér haza Gergő, itt viszont megkapom a férjemet még a totális idegkimerülés előtt és ez bizony üdítően hat rám. Ráadásul délutánra tervezhetünk valami közös programot is, ami lássuk be, otthon lehetetlen küldetés a hétköznapokon.
Idén már meglátogattuk a borospincéket, kiültünk sörözni – én forraltborozni – a főtérre, sőt az egyik délelőtt átugrottunk Kehidára pancsolni (na, ez volt aztán a meglepetés, hogy hétköznap délelőtt hármasban csináltunk valamit!). De kettesben is bementünk Gergővel Keszthelyre, hogy nosztalgiázzunk kicsit a kastély parkjában és beüljünk a rendes süti-kávé körünkre a szokásos cukrászdánkba.
1-1 órácska szabadság délutánonként, ami ugyan kevésnek tűnhet, de nekünk nagyon sokat jelent. Vacsi előtt néha még egy wellness körre is futja az időnkből. Ez tényleg maga a Kánaán.
Még akkor is, ha előfordul, hogy Gergő este is felpattintja a gépet, de ezt megbocsátom neki, mi általában úgy is csajos csevegésben vagyunk ilyenkor. Az első hét mindenesetre idén is úgy repült el, mintha 2 napja érkeztünk volna. Jövő hétre tervezünk még egy kettesben töltött délutánt a hévízi tónál, a minden évben derekasan bevállalt tókörbeúszással valamint rengeteg szaunázással és talán belefér még egy zalakarosi kirándulás is Dáviddal, mivel úgy élvezte a kehidai fürdőzést. Azt gondolom, nem is kellhet ennél több a tél végén!
És hogy mit is szoktunk csinálni ebben a 2 hétben? Olvasd el a következő bejegyzésben: 5 tipp, mit érdemes csinálni Hévízen és környékén